Írjon nekünk

Bulvár

Év honlapja díjat nyert a CSMRFK egyik weboldala

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

A Magyar Marketing Szövetség 2004. óta minden évben meghirdeti „Az Év Honlapja Pályázatot”, azzal a céllal, hogy zsűrizze az online kultúra fejlődését, a korszerű és hatékony marketinglehetőségeket, a figyelemfelkeltés eredményességét. Idén minden eddiginél több pályaművet küldtek be cégek, szervezetek, magánszemélyek az ország egész területéről.

A 25 kategória 359 pályázója között „Non-profit” kategóriában indult a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szakmai munkája és koordinációja alapján megvalósított Bulis Biztonság bűnmegelőzési témájú honlap is.

A 12 fős szakmai zsűri komplex szempontok – design, innovativitás, interaktivitás, kategóriának megfelelő tartalom – alapján e honlapnak ítélte az „Év honlapja Díját”. Az elismerést Varga István, a pályázat alapítója és Eszes István, a zsűri elnöke adta át.

A honlap létrejöttét több települési önkormányzat és rendőrkapitányság összefogásával benyújtott sikeres belügyminisztériumi pályázat tette lehetővé. Az „Együtt a biztonságért” projekt egyik kiemelkedő eleme a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által támogatott bűnmegelőzési témájú weblap létrehozása volt. A oldal főként a fiatalokhoz szól, azonban rajtuk keresztül családokhoz, tanárokhoz is hasznos, tartalmas prevenciós tanácsokat igyekszik eljuttatni.

A weblap díjazása igazolja a szakmai összefogás jelentőségét, amely jelen esetben a támogatói akarattal társuló, a modern technika eszközeire építő prevenciós elképzelés egy kreatív csapat általi vizuális megvalósítását jelenti.

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál