Írjon nekünk

Egyetem

Diákok fejlődését mérő számítógépes rendszert dolgoznak ki Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Az általános iskolás diákok tudásának, értelmi fejlődésének rendszeres felmérésére alkalmas számítógépes diagnosztikai rendszert dolgoznak ki európai uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) oktatáselméleti kutatócsoportjának szakemberei – közölte Csapó Benő professzor, a csoport vezetője szerdán a Tisza-parti városban.

A kutató a 706 millió forintos uniós támogatással megvalósuló projekt nyitókonferenciájához kapcsolódó sajtótájékoztatón elmondta, a tanárok feleltetésekkel, dolgozatokkal rendszeresen mérik a diákok fejlődését. Az ilyen értékelésben azonban sok szubjektív elem van, előkészítésük költséges, kijavításuk sok munkát igényel, s nehezen megoldható, hogy a különböző felkészültségű gyerekek más-más feladatot kapjanak.

Világszerte több helyen folyik elektronikus tesztrendszerek fejlesztése, ezek azonban elsősorban a középiskolás korosztályra koncentrálnak. Az SZTE által kidolgozandó rendszer célja az olvasás-szövegértés, a matematika és a természettudományos tudás részletes felmérése az első hat évfolyamban – tudatta a professzor.

A rendszer 2014 elejéig tartó kialakításában mintegy háromszáz hazai és külhoni iskola vesz részt. Több ezer feladatsor készül, a diákok a központi szerveren tárolt feladatokat bárhonnan, bármikor elérhetik, saját számítógépeiken megoldhatják, és eredményeikről azonnal visszajelzést kapnak. A módszer alkalmas arra is, hogy meghatározza, egyes diákok mely részterületen szorulnak fejlesztésre – közölte az egyetemi tanár.

Molnár Gyöngyvér, a kutatócsoport munkatársa elmondta, a színes, beszélő, animációkat és videókat is lejátszó tesztrendszer alkalmas több helyes válasz kezelésére is. A gyerekek élvezik a feladatsorok megoldását. Kihívásként élik meg, ellentétben a kényszerként kezelt papíralapú fekete-fehér felmérésekkel.

Egészség

Még nem tudni, hogy lesz-e ponthúzó parti Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tárgyakkal is átvihető a vírus, így erre továbbra is oda kell figyelni.

Tovább olvasom

Egészség

Teljes radiológiai eszközparkkal bővül a Szegedi Tudományegyetem

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

4,8 milliárdos kormányzati támogatásból.

Tovább olvasom

Egyetem

Jótékonysági mosolymaszk-kampányt indít a Vöröskereszt megyei szervezete

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Rendeljünk védőeszközt a szervezet Tű, Cérna, Szeretet Varrodájától.

Tovább olvasom

Aktuál