Közélet

Az állam szociális és gyermekvédelmi intézményeket vesz át a településektől

Az állam szociális és gyermekvédelmi intézményeket vesz át a településektől

2012. november 26., hétfő
Az állam szociális és gyermekvédelmi intézményeket vesz át a településektől

A szociális intézményrendszer állami fenntartásba vételének folytatásaként az állam 2013. január 1-jével negyven szociális és 137 gyermekvédelmi intézményt vesz át a települési önkormányzatoktól.

Az erről szóló törvényt hétfőn 249 kormánypárti igen szavazattal, 97 ellenében fogadta el az Országgyűlés. A megyei önkormányzatok szociális és gyermekvédelmi intézményeinek átvétele már idén év elején megtörtént. Most az államhoz kerülnek a települési önkormányzatok által fenntartott gyermekvédelmi intézmények, valamint a fogyatékosokat, pszichiátriai és szenvedélybetegeket ellátó otthonok. Legtöbbjük eddig a fővárosi önkormányzat tulajdona volt, a fennmaradók többsége megyei jogú városoké.

Balog Zoltán

emberierőforrás-miniszter előterjesztésére az állam átveszi az intézményekhez kapcsolódó ingó- és ingatlanvagyont, továbbá a vagyoni értékű jogokat, illetve 2013. június 30-i hatállyal az átvett vagyonhoz kapcsolódó önkormányzati adósságokat, ha fejlesztési, beruházási céllal keletkeztek. Az idősek és a hajléktalanok ellátása továbbra is kötelező önkormányzati feladat marad. Változtatott az Országgyűlés a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényen is. Alapelvvé tették, hogy a 12 év alatti gyermekek átmeneti gondozását befogadó szülőnél kell biztosítani. Ettől csak kivételes esetben lehet eltekinteni: ha a gyermek tartós beteg, súlyosan fogyatékos, ha nem lehet testvéreivel együtt elhelyezni, vagy ha a szülő ezt kéri, és az intézményi elhelyezés nem ellentétes a gyermek érdekeivel. A jogszabály bevezeti a gyermekvédelmi gyámság jogintézményét. Így a gondozási tevékenységtől elválik a gyermek törvényes képviselete, jogainak érvényesítése. A családgondozási feladatokkal is felruházott gyermekvédelmi gyám egyidejűleg legfeljebb harminc gyermek gyámságát láthatja el. Egyik fontos feladata az lesz, hogy ha rossz bánásmódot tapasztal - például azt, hogy gondozói bántalmazzák vagy elhanyagolják a gyermeket -, akkor a kijelölt gondozási helyről elvigye és biztonságba helyezze gyámoltját, illetve kezdeményezze a gyámhatóságnál gondozási helyének megváltoztatását. A gyermekvédelmi ellátást érintő módosítások 2014. január 1-jén lépnek hatályba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.