A felfedező tudományról a Magyar Tudomány Ünnepén

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szuperlézertől a nanotechnológián át a művészetekig – a Magyar Tudomány Ünnepén a szegedi programokat a SZAB és az SZTE szervezi. A szegedi megnyitó november 9-én a SZAB-székházban lesz, majd megtartják a Kutatóegyetemi Kiválósági Központ létrehozása a Szegedi Tudományegyetemen projekt záró konferenciáját.

„Egy modern felfedezés azért felfedezés, mert ellentétben áll az összes közismert tudással” – írta Szentágotai János. „Az idei Magyar Tudomány Ünnepén nagy dolgokról lesz szó. Alapvetőekről és meghatározókról. Arról a felfedező tudományról, amely ismeri saját felelősségét az elmúlt évszázadok, évtizedek, évek fejlődésében. Arról a felfedező tudományról, amely tágas összefüggésrendszerben vizsgálja jelenünk problémáit. Arról a felfedező tudományról, amely a legnagyobb tudósokat, a legkiválóbb kutatókat készteti újra és újra a legfontosabb kérdések felvetésére” – írja köszöntőjében Pálinkás József, az MTA elnöke.

A felfedező vagy alapkutatások eredményein alapul az emberiség tudományos ismeretanyagának bővítése, amely eredmények bárhol – előre akár nem látható módon – hasznosíthatók; ezek a vizsgálódások kerülnek az idei tudományünnep fókuszába. A szegedi eseménysorozat első programja az Interpretáció és megismerés című tudományos konferencia, amely november 5-én (hétfőn) 9 órakor kezdődik az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB) székházában (Szeged, Somogyi utca 7.).

A magyar tudomány ünnepét november 9-én 10 órakor a SZAB-székház dísztermében nyitja meg Dékány Imre akadémikus, a SZAB elnöke, a megjelent vendégeket köszönti: Dudits Dénes, az MTA alelnöke, Szabó Gábor, az SZTE rektora, valamint Botka László, Szeged polgármestere. Szintén ezen a napon adják át a III. Dél-alföldi Innovációs Díjat. A plenáris ülés folytatásaként tartják meg a Kutatóegyetemi Kiválósági Központ létrehozása a Szegedi Tudományegyetemen projekt záró konferenciáját. E rendezvény hivatalos meghívóját az alábbi webcímről tölthetik le.

A részletekért tekintse meg az egyetem honlapját!

Előző sztori

Kosárlabda: kiesett a Kosársuli a Hepp-kupából

Következő sztori

Márton-napi libaprogramok Ópusztaszeren