Kultúra

Zentai siker a magyar-lengyel történelemversenyen + FOTÓK

Zentai siker a magyar-lengyel történelemversenyen + FOTÓK

2012. október 31., szerda
Zentai siker a magyar-lengyel történelemversenyen + FOTÓK

A szegedi Meritum Kulturális és Művelődési Közhasznú Egyesület és a Tisza-parti Általános Iskola közös szervezésében 2012. október 26-án negyedik alkalommal került sor Szegeden a Görgey Artúr történelemversenyre.

Az idei verseny témája a magyar – lengyel történelmi kapcsolatok voltak. A versenyre négy országból 52 - hetedik és nyolcadik osztályosokból álló háromfős - csapat érkezett. A Csongrád megyei, bánáti és délvidéki magyar fiatalok mellett ezúttal a lengyel nemzet is képviseltette magát a vetélkedőn. A rendezvény célja elsősorban a magyar – lengyel barátság ápolása, a határon túli magyar – magyar kapcsolatok erősítése, a tanulók elméleti ismereteinek bővítése, valamint az önálló munkára és csapatmunkára nevelés volt. A kísérőprogramok szegedi városnézéssel kezdődtek. Kis csoportokat alkotva, a helyi tanulók a vendég diákoknak, míg a tanárok a kollégáiknak meséltek Szeged nevezetességeiről. Ezt követően a Katyni Emlékkeresztnél a résztvevők mécsesek gyújtásával emlékeztek az 1940-es szovjet tömeggyilkosságok áldozataira. Ebéd után az iskolában egy rövid bemutató előadáson a puskapor kémiai reakciójának elvével ismerkedhettek meg a diákok

Szirmai Áron

Tisza-partis tanuló és tanára

Sántánné Prjevara Ágnes

közreműködésével, illetve

Szanka József

1956-os forradalom és szabadságharc tárgyi emlékeiből összeállított kiállítását tekinthették meg. A megnyitó ünnepségen a magyar és a lengyel himnusz elhangzása után

Samuné Lázár Éva

iskolaigazgató köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően

Karol Biernacki

Magyarország tiszteletbeli lengyel konzulja a két nemzet között a múltban kialakult virtuális híd szerepét emelte ki, aminek megőrzése a résztvevő diákok generációjának feladata. Nagy sikert aratott a

Tóth Andrea

tanárnő által vezetett énekkar kétnyelvű produkciója, melyet követően a résztvevők felvonultak a tantermekbe és egy óra alatt oldották meg az írásbeli feladatsort. A csapatok ugyanazt a 100 pontos feladatsort kapták a saját anyanyelvükön. Amíg a javítás zajlott a tornateremben kiállított, a témához kapcsolódó gyermekrajzokat lehetett megtekinteni, amiket

Czeglédyné Somi Éva

rajztanár tanítványai készítettek.

Új Imre

debreceni középiskolai tanár ismertette az általa összeállított teszt helyes megoldásait, majd a Wysoczky Légió Hagyományőrző Egyesület tagjai az 1848/49-es szabadságharcban a magyarokkal közösen harcoló lengyel katonák mindennapjait mutatták be. Az eredményhirdetésre várakozók

Tomasz Bagiński

Lengyelország történelmét bemutató rövid animációs filmjét nézhették meg, ami a 2010-es sanghaji világkiállításra készült. Az értékes könyveket és folyóiratokat tartalmazó díjakat

Murányi Gábortól

, a Meritum Egyesület elnökétől vehették át a versenyzők. A korábbi évektől eltérően idén nem a szegedi csapatok sikerét hozta a verseny. Az 52 csapatot felvonultató versenyt - a földrajzilag Lengyelországtól az egyik legtávolabbi település - Zenta nyerte. A Stevan Sremac Általános Iskola tanulóit

Locki Barbara

tanárnő készítette fel. A bajnokcsapat összeállítása:

Korponai Ákos, Fenyvesi Abigél

és

Dragic Marianna

. Második helyen a szentesi Koszta József Általános Iskola tanulói, míg harmadik helyen a csongrádi Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola végzett. A legeredményesebb lengyel csapat a Lodz-i Szent Hedvig Gimnáziumból érkezett. A tervek szerint a Görgey Artúr történelemverseny témája a következő évben az 1848/49-es forradalom és szabadságharc lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.