Salakmotor: régi motorosok is nyeregbe pattannak Mórahalmon + VIDEÓ

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szerda délután a John Bull Pubban tartottak sajtótájékoztatót a szombati mórahalmi Fontana Takarék Speedwaymaraton salakmotorverseny kapcsán.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere elöljáróban megköszönte, a támogatók fellépését, s hogy a nem mindennapi rendezvény szervezésének mellé álltak. „Egy város életében óriási esemény egy ilyen verseny, noha az önkormányzatnak hasonló rendezvényszervezés alapvetően nem profilja. Olyan fejlesztéseket vittünk véghez a közelmúltban Mórahalmon – elég a városképünkre, a gyógyfürdőre és a négycsillagos szállodára gondolnunk – ha ezeket ki akarjuk használni, szükséges hasonló rendezvények szervezésében élen járnunk. E célból a Móra Tourist Nonprofit Kft.-t bíztuk meg a szervezéssel” – mondta el a polgármester. Hozzátette, Nagy Róbert a Big’s Motor Sport Club elnöke kereste meg korábban a verseny szervezése kapcsán négy évvel ezelőtt, de csak mostanra sikerült tető alá hozni a rendezvényt. „Bízom benne, hogy településünket tovább népszerűsíti ez az esemény” – zárta szavait Nógrádi Zoltán.

Nagy Róbert, a Speedwaymaraton salakmotorverseny főszervezője közölte, minél több korcsoportot szerettek volna felvonultatni, régi motorosok jól csengő neveivel, mint Kócsó Antal, Tihanyi Sándor vagy Adorján Zoltán, de az ifjak között egy ifjú titán, fia, Nagy Patrik is ott lesz. Hozzátette ugyanakkor, hogy sajnos Magossy Norbert sérülés miatt nem lesz a versenyzők között, ahol a nemzetközi mezőnyből olyan ismertebb nevek is felbukkannak majd, mint Grzegorz Walasek, vagy Adam Skórnicki.

Az ugyancsak régi motoros Kócsó Antal örömét fejezte ki, hogy 20 év után Mórahalmon éled újjá a motorsport a megyében, majd hozzátette, mindenképp nyeregbe pattan szombaton. Terhes János, az egyik főtámogató Tenzio Kft. ügyvezetője felidézte, hogy a 15 éve a még Glasgow-ban versenyző Nagy Róbert kereste meg támogatásért, de az akkori kis logó mára komoly támogatássá nőtt. Hebők Ferenc, a Porsche Szeged képviseletében ugyancsak kiemelte a főszervező kezdeményezőkészségét, amikor pár hónappal korábban felvették a kapcsolatot a verseny szervezése vonatkozásában. „Tudjuk, hogy a megyében élő sportbarátok ki vannak éhezve a technikai sportokra, különösen a salakmotorra. Mi segíteni szeretnénk, hogy a jövőben is megmaradjon az érdeklődés” – közölte az üzletember.

Nagy Patrik, a Big’s Motor Sport Club versenyzője – aki a hétvégén a juniorok mezőnyében indul – elmondta, még nem volt alkalma kipróbálni pályát, de már alig várja hogy az első köröket róhassa. A fiatal motoros hétfőn még Belgrádban versenyzett a szerb egyéni bajnokságban, ahol jó eredményt ért el, Mórahalmon pedig a juniorok mezőnyében győzelemre készül.

Mint a mórahalmi ring későbbi hasznosításával kapcsolatban elhangzott, cél állandósítani a salakmotorversenyeket a Béróhögyi Sportközpontban hazai és nemzetközi szinten, valamint leghamarabb 2-3 éven belül világbajnoki Grand Prix-futamot is odavinni.

A 8 ország, 40 versenyzőjét 40 futamban felvonultató rendezvényre jegyek elővételben válthatók 2200 forintos áron a mórahalmi Turisztikai Irodában (6782 Mórahalom, Tömörkény utca 3. Tel: +36 (62) 660-710) vagy 2500 forintért a helyszínen, a Béróhögyi Sportközpontban, mely egy nagy tányér gulyásleves árát is tartalmazza. A belépés diákigazolvány felmutatásával 12 éves kor alatt ingyenes. A versenyek 11 órakor kezdődnek és a tervek szerint késő délután 17 óra után fejeződnek be.

Tekintse meg a Telin Televízió Sportkoktéljában Kócsó Antallal készült interjút!

Előző sztori

Futsal: ismét Salgótarjánban kupázik az UTC

Következő sztori

Pata- és szekérnyomokat találtak a szegedi várfal tövében + FOTÓK