Közélet

Rekordkísérlettel ünnepelt az egyéves ÁRKÁD + FOTÓK

Rekordkísérlettel ünnepelt az egyéves ÁRKÁD + FOTÓK

2012. október 4., csütörtök
Rekordkísérlettel ünnepelt az egyéves ÁRKÁD + FOTÓK

Guinness-rekord-kísérlettel és értékes nyeremények sorsolásával ünnepelte az ÁRKÁD Szeged első születésnapját. Az egész program az egyes szám bűvöletében zajlott, egymillió forint értékű vásárlási utalványt és egy Volvo egyéves használatát sorsolták ki.

Pozitívnak értékelte az elmúlt esztendőt

Vizsolyi Dániel

, a bevásárlóközpont igazgatója. „A számok magukért beszélnek, az ÁRKÁD napi átlagos látogatószáma eléri a húszezer főt, ami Szeged lakosságának több mint 10 százaléka. A bevásárlóközpont vonzáskörzete kiterjed Bajától Kecskeméten keresztül egészen Békéscsabáig, továbbá sok látogatónk van a Vajdaságból is. A régió egyik legkedveltebb találkozóhelyévé, bevásárlóközpontjává váltunk” – nyilatkozta portálunknak. Vizsolyi Dániel elmondta, az egész születésnapi ünnepséget az egyes szám köré fűzték fel, egymillió forintos vásárlási utalvánnyal gazdagodott a szerencsés nyertes, és a Volvót is egy évre nyerte meg, s további 1111 további értékes nyereményt sorsolnak ki. Először 1111 szeletes tortában gondolkodtak, utána jött az épületmakett gondolata, s ebből született a rekordkísérlet.

Varga Viktor

fellépése után összesen tizenegy szerencsést sorsoltak ki, s mindegyikük kapott egy kulcsot, amivel megpróbálták kinyitni a V40-es Volvót. A másodjára próbálkozó hölgy,

Pappné Kádár-Németh Aranka

járt sikerrel, s bár - mint elmondta - ő kerékpárral közlekedik, férje minden bizonnyal örömmel fogja használni egy éven keresztül a járművet. Öten dolgoztak napi nyolc-tíz órát a torta elkészítésén, melyhez 1800 tojást, 100 kilogramm lisztet és ugyanennyi liter tejet használtak fel.

Haluska Andrea

tortadíszítő, a cukrászcsapat vezetője elmondta bazsalikomos, citromfüves, vaníliakrémes tortát készítettek málnával. A speciális tepsit egy asztalos gerendákkal erősítette meg, hogy elbírja a kereken három köbméteres torta súlyát.

Sebestyén István

, a Magyar Rekord Egyesület vezetője Varga Viktor

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.