Pol Pot megye és a Kecskemét-jelenség

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szegeden is bemutatták a Forrás folyóirat július-augusztusi dupla számát, melyben a rendszerváltás előtti két évtized kulturális és politikai élete elevenedik meg a korszak főszereplőivel készített interjúkon keresztül.

Hatalmas feladatra vállalkozott a Forrás szerkesztősége: az oral history módszerével dolgozták fel Kecskemét város 1970-es és 80-as évekbeli kulturális és politikatörténetét. A július-augusztusi dupla számban a korszak 23 jeles személyiségével készített interjút közöl a folyóirat. Kezdeményezésük az első kísérlet, hogy nyílt beszélgetés induljon arról a berendezkedésről, melyet Romsics Ignác történész akadémikus a kecskeméti bemutatón “féldiktatúrának” nevezett.

Bács-Kiskun megye, illetve székhelye sajátos szerepet töltött be a Kádár-rendszer utolsó évtizedében. Kecskeméten ekkor a meglévő kulturális, művészeti és tudományos intézmények mellett újabb húsz alakult, köztük a Forrás, a Kecskeméti Rajzfilmstúdió, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet, a Nemzetközi Kerámia Stúdió vagy éppen a Kiskunsági Nemzeti Park. Ezek a szellemi műhelyek a reformer szellemiség, a lassan kibontakozó ellenzékiség központjaivá váltak, s bár folyamatosan állambiztonsági megfigyelés alatt álltak, retorziók is érték őket, mégsem sújtott le rájuk oly mértékben az állampárt ökle, mint más megyék intézményeire.

Hogyan jöhetett létre az a rendszerkritikus kulturális pezsgés, melyet ma egyre inkább Kecskemét-jelenségként értelmeznek? Romsics akadémikus szerint úgy, hogy miután 1971-ben egy a Szovjetunióba tartó Bács megyei pártdelegáció repülőgép-szerencsétlenség áldozatául esett, a helyükbe reformer gondolkodású, haladó politikus kerültek. Habár nem mindenki ért egyet azzal, hogy ez a katasztrófa volt a szikra, mely lehetővé tette a tűz fellobbanását, azt mindenki elismeri, hogy két “újhullámos” MSZMP-vezető közreműködése nélkül a kecskeméti intézményrendszer nem jöhetett volna létre, s nem tölthette volna be azt a szerepet, mely végül osztályrészül jutott neki az államszocializmus sírjának megásásában. Romány Pál a megyei pártbizottság első titkáraként a műhelyek alapításában, Gajdócsi István megyei tanácselnök azok megőrzésében szerzett elévülhetetlen érdemeket.

Az SZTE Móra Ferenc Kollégiumban csütörtökön ezt az időszakot elevenítették meg forrásértékű adalékokon és személyes anekdotákon át a Forrás munkatársai – Füzi László főszerkesztő, Pintér Lajos szerkesztő, illetve Kriskó János, Rigó Róbert és Sági Norberta, az interjúk készítő, a Kecskeméti Főiskola oktatói – Bencsik Péter történész, az SZTE Bölcsészettudományi Kar oktatójának moderálásával. Bemutatták, hogyan és miért történhetett, hogy miközben Csongrád megyét Pol Pot megyévé változtatta Komócsinék irányítása, addig Bács-Kiskunban, Kecskeméten nem tiporták sárba az ellenzékiség csíráit. Szemléletes példa: a szegedi Tiszatáj folyóiratnál nemcsak főszerkesztőt rúgott ki ebben a korszakban a pártvezetés, de egy ideig még a lap működését is szüneteltette, eközben a Forrást azután sem érték ilyen szankciók, mikor Csoóri Sándor egy rendszerkritikus írását már a nyomdában, pengével kellett kivágniuk az elkészült számokból a “cenzoroknak”…

A Kecskemét-jelenség további kutatást érdemel a rendszerváltás előzményeinek feltárásakor, hiszen az említett körülmények tükrében aligha véletlen, hogy huszonöt évvel ezelőtt, 1987-ben éppen egy környékbeli településen, Lakiteleken bontott zászlót a népi-nemzeti ellenzék, majd jött létre a Magyar Demokrata Fórum. Szerencsére a Forrás munkatársai is nyitottak a feladatra, s készek a máris nagy sikert aratott, jelentős visszhangot kiváltott dupla szám folytatására, újabb (fő)szereplők megszólaltatására.

Előző sztori

Jégkorong: vasárnap este újra kergetik a pakkot Szegeden

Következő sztori

Elkészült az aszálystratégia konzultációs anyaga