Közélet

Nyílt napján várja a látogatókat a Szegedi Ítélőtábla

Nyílt napján várja a látogatókat a Szegedi Ítélőtábla

2012. október 18., csütörtök
Nyílt napján várja a látogatókat a Szegedi Ítélőtábla

Az Európai Tanács Miniszteri Bizottságának döntése szerint immár 10 éve minden októberben megrendezik a Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napját, melynek egyik célja az igazságszolgáltatás munkájának mind szélesebb körű megismertetése.

Az idei nyílt napon az érdeklődők ellátogathatnak a Szegedi Ítélőtábla épületébe, betekintést kaphatnak a táblabíróság történetébe, a Szegedi Ítélőtábla munkájába. A tervek szerint október 25-én délelőtt 9 órakor indítanak látogatói csoportot, amelybe magánszemélyek, iskolai, munkahelyi közösségek is jelentkezhetnek október 24-ig. Nagyobb érdeklődés esetén egy órával később újabb csoport is indulhat. A jelentkezéseket az

elnök@szegeditb.birosag.hu

email címre vagy a 62/568-555 telefonszámra várják. A szervezők kérik, a jelentkezők jelöljék meg, hány fővel szeretnének részt venni a nyílt napon. A jelentkezéseket csak a résztvevők személyigazolvány-számának feltüntetésével fogadják el! További információk a fenti elérhetőségeken kérhetők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.