Kultúra

Megújult a szegedi Móra-múzeum természettudományi kiállítása

Megújult a szegedi Móra-múzeum természettudományi kiállítása

2012. október 10., szerda
Megújult a szegedi Móra-múzeum természettudományi kiállítása

Megújult természettudományi kiállítás várja szerdától a látogatókat a szegedi Móra Ferenc Múzeumban: a Csak egy földünk van című tárlat számos interaktív bemutató segítségével ismerteti meg a természet szépségeit az érdeklődőkkel.

Gaskó Béla

, a közgyűjtemény természettudományi osztályának vezetője az állandó kiállítás megnyitóján elmondta: a tárlat megújítására pályázati forrásból ötmillió forintot tudtak fordítani. Új fajokkal bővültek a dél-amerikai esőerdők élővilágát bemutató életképek: fekete bőgőmajommal, a tevefélékhez tartozó vikunyacsikóval, vöröslábú kígyászdaruval, azaz kariámával is találkozhatnak a vendégek, valamint egy lenyűgöző méretű óriáskagylót is bemutatnak a kiállításon. Ismét láthatók a színpompás trópusi pillangók, amelyek még 1896-ban kerültek a közgyűjteménybe, amikor a múzeum megvásárolta

Praznovszky Ignác

ásvány-, kövület-, tojás- és rovarkollekcióját. Újdonság a féldrágakő-bemutató is, a kiállított ásványok között szerepel többek között egy Madagaszkárról származó labradorit kristály, amely hatalmas méreténél fogva igazi ritkaságnak számít. A kiállítás egy teljesen új jégkorszaki blokkal is bővült. A barlangi medvét a csontváz alapján elkészített háromdimenziós animáció segítségével ismerhetik meg a látogatók. Miközben a méretarányosan kicsinyített, gipszből készült mamutot, gyapjas orrszarvút, sztyeppei ősbölényt nézik, a jégkorszak hangjait – szélsüvítést, farkasordítást, medvebömbölést – hallhatnak. A gyerekeket és a gyermeklelkű felnőtteket várják azzal a bányarekonstrukcióval, amelyben törpék televízióznak: Agricola, a bányászati tudományok megalapozójának főművét, a De re metalicát figyelik. Azokat pedig, akiket a kiállítás valamelyik részlete mélyebben érdekel, a fatörzsterminál várja, ahol az érintőképernyőn rengeteg fotó, filmrészlet és más ismeretterjesztő anyag hívható elő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.