Sport

Labdarúgás: újabb vásárhelyi vereség az NB III-ban

Labdarúgás: újabb vásárhelyi vereség az NB III-ban

2012. október 14., vasárnap
Labdarúgás: újabb vásárhelyi vereség az NB III-ban

Az esélytelenek nyugalmával, de nem feltartott kezekkel lépett pályára hazai környezetben a Hódmezővásárhelyi FC vasárnap délután a Dabas elleni újabb erőpróbán. Az elmúlt fordulóban kiállított három játékosa mellett újabb két labdarúgójára sem számíthatott a kezdéskor Szűcs Róbert edző, így egy rendkívül fiatal és az ezzel együtt járó rutintalan csapat vette fel a küzdelmet az elmúlt bajnokság ezüstérmese ellen.

„Szegény embert még az ág is húzza” - szól a közmondás, ami most többszörösen igaznak bizonyult a vásárhelyi gárdánál. A Mórahalom ellen kiállított

Kovács Krisztián, Boros Ádám

és

Marton Bence

eltiltás miatt nem léphetett pályára, mellettük azonban hét közben

Lékó Roland

is kidőlt a sorból, ráadásul a kezdőcsapatba jelölt

Juhász I. Sándor

a bemelegítés során sérült meg, így már a kezdő sípszó előtt cserére kényszerültek a vásárhelyiek. Az első nagy helyzet így is a hazaiak előtt adódott, a 9. percben

Gazsó

jobb oldali szögletét

Szabó Márk

tisztán fejelhette kapura, de a labda mellé szállt. Azonnal jött a vendégek válasza,

Buczkó

lövését a vásárhelyiek 17 éves kapusa,

Máté Dániel

látványos vetődéssel ütötte az alapvonalon túlra. A 13. percben a legveszélyesebb dabasi,

Körmöczy

került lövőhelyzetbe, de jobbról a hosszú sarok mellé lőtt. Négy perc múlva azonban már nem hibázott a vendégek játékosa, egy kapu elé bejátszott labdát lekezelt, majd lefordult a kényszer balhátvédet játszó

Konc Adriánról

, és a tehetetlen Máté mellett 11 méterről kilőtte a bal alsó sarkot, 0-1. A 20. perc újabb vendég lehetőséget hozott, de

Szentgyörgyi

16 méterről leadott félfordulatos lövését Máté magabiztosan védte. A 24. percben

Volenszki

húzott kapura, de 15 méterről mellé csavarta a labdát. Tíz perccel a szünet előtt

Kökénnyel

szemben szabálytalankodtak a vendégek 17 méterre a kaputól. A szabadrúgást

Antal

nagy erővel lőtte el a sorfal mellett, de

Szabó

kapus előbb bele tudott kapni a lövésbe, majd másodszorra már megfogta a játékszert. Az első játékrész utolsó említésre méltó eseménye is a vendégek kapuja előtt történt, Gazsó szögletét Szabó Márk centiméterekkel lőtte fölé. A szünetben szerkezeti változtatást határozott el

Szűcs Róbert

, a hazaiak edzője, aki

Varga Mátét

előre küldte a támadósorba, és helyére Szabó Márkot rendelte vissza. A vendégeknél Szentgyörgyit

Szűcs László

váltotta. A második játékrész első tíz percét nagyon megnyomták a hazaiak. Érett az egyenlítés, de a legnagyobb lehetőségeket is elhibázták a tiszta pirosban játszó vásárhelyiek. Sikeresen átvészelte ezt az időszakot az egykori válogatott labdarúgó,

Keresztúri András

által irányított vendég gárda, sőt az 56. percben Buczkó vállalkozott 20 méterről lövésre, amely után a labda a felső léc tetejéről vágódott az alapvonalon túlra. A 64. percben újabb egyenlítési lehetőséget hagytak kihasználatlanul a hazaiak, egy elrontott dabasi szöglet után remek kontrát vezettek, a labda

Hanyecz Henrik

elé került, de a vásárhelyi középpályás lövésébe Markos önfeláldozóan belecsúszott, és a testén lelassuló lövést Szabó kapus hárítani tudta. A nézőtérről úgy tűnt, hogy elfáradtak a vendégek, viszont a hazai szurkolók idegeit ebben az időszakban a fiatal játékvezető ítéletei borzolták, aki sorozatban befújta a vendégek javára a kamunak tűnő szabadrúgásokat. Az egyik ilyen szabadrúgást követően nem tudott felszabadítani a hazai védelem, a labdát visszaívelték a vásárhelyi kapu elé, és a két méter magas

Takács Kornél

Máté kapussal felugorva szinte a kapus kezéből fejelt a kapuba, 0-2. Ez a gól megtörte a hazaiakat. A 75. percben egy beadást a szintén hórihorgas

Bozsik Viktor

fejelt nagy helyzetben a kapu mellé. A hajrában előbb Varga Máté szögletét a csereként beállt

Hanyecz Bence

lőtte 14 méterről kapura, de egy védőről ismét az alapvonalon túlra vágódott a labda. Az utolsó említésre méltó esemény a 86. percben történt, amikor

Bátki

lövésébe Antal belevetődött, a labda visszakerült a dabasi játékos elé, de újabb lövését is szögletre blokkolták a vásárhelyi védők.

NB III Alföld csoport 9. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC – FC Dabas 0-2 (0-1)

Hódmezővásárhely, 150 néző. Vezette: Csonka B.

HFC:

Máté D. – Varga M., Antal K., Rácz L., Konc A. – Szabó M., Kökény T. Hanyecz H., Klimaj K. (Hanyecz B. 81’), Gazsó (Varga L. 60’) – Harangozó (Mucsi D. 73’). Edző: Szűcs Róbert.

Dabas:

Szabó M. – Tóth M., Markos, Takács K., Danyis – Buczkó, Dévai (Csendes 64’), Volenszki, Körmöczy – Bozsik V. (Bátki 78’), Szentgyörgyi (Szűcs L. 46’). Edző: Keresztúri András.

Góllövők:

Körmöczy Szebasztián (17’), Takács Kornél (69’).

Jók:

Rácz L., Kökény, Hanyecz H., ill. Buczkó, Takács K., Körmöczy. Szűcs Róbert:

„Nem tudtuk elviselni négy kezdőjátékosunk hiányát.”

Keresztúri András:

„Rendkívüli módon sajnáltam a vásárhelyi csapatot az elmúlt héten történtek miatt, hiszen magam is edző vagyok, és tudom, hogy egy edző milyen kiszolgáltatott helyzetbe tud kerülni. A mai találkozón minden elismerésem a hazaiaké, akik sportszerűen hajtottak, és küzdöttek becsülettel. Úgy érzem, hogy a két csapat tudása között megvolt az egygólos különbség a javunkra, a második találat már csak bebiztosította a sikerünket. Őszintén szurkolok a vásárhelyiek sikeresebb szerepléséért.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.