Sport

Labdarúgás: a Monor ellen újabb rangadót nyerne a Volán

Labdarúgás: a Monor ellen újabb rangadót nyerne a Volán

2012. október 5., péntek
Labdarúgás: a Monor ellen újabb rangadót nyerne a Volán

Két hete a Dunaharaszti ellen sikerült a bravúr, miért ne lenne képes egy másik bombaerős Pest megyei csapatot is két vállra fektetni a Szeged? Kell a három pont!

Megyei rangadót veszített múlt vasárnap a Tisza Volán SC Szeged, így a kék-feketék 5 pontjukkal továbbra is az NB III Alföld csoport tabellájának végén szerénykednek. Ahhoz, hogy elindulhassanak végre felfelé a tizenharmadik, azaz utolsó előtti helyről, mindenképpen győzelmekre van szükség! A feladat persze nem egyszerű, minden játéknapon kőkemény ellenfelekkel kell megmérkőzni: "minden héten háború" - ahogy egyre több tréner fogalmaz. Szombaton például az a Monor érkezik a Felső Tisza partra, mely jelenleg a második pozíciót foglalja el a Dunaharaszti mögött, s mely egy hete, a 7. fordulóban veszítette csak el veretlenségét. Ha azonban az éllovast legutóbbi hazai meccsén már le tudták gyűrni Beretka Péterék, miért ne sikerülhetne nekik a másodikat is két vállra fektetni?

Online

Szombaton 15 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Tisza Volán SC Szeged - Monori SE NB III-as mérkőzésről.

"A makói összecsapáson a szív és a kellő rutin is hiányzott a sikerhez. Több helyzetet is elpuskáztunk az első félidőben, hiszen ha

Mucsi Máté

lövése vagy

Dargó Balázs

fejese beakad, kedvünkre kontrázhattunk volna, így pedig később az ellenfél szerzett vezetést, s érvényesítette akaratát. Sajnos

Faragó Bence

és

Kéri Tamás

távozásával nincs most olyan játékos az együttesünkben, aki egyedül képes lenne meccseket eldönteni. Ki kell mondani: csak csapatként lehet esélyünk, csak csapatként győzhetünk minden hétvégén! Ha képesek vagyunk így küzdeni, az esélyesebb Monor ellen is lehet keresnivalónk. Fontos lesz azonban, hogy mi érjük el az első gólt, mert felállt védelem ellen eddig nem voltunk olyan veszélyesek, míg ha nagyobb területünk nyílik, jobban érvényesül támadóink gyorsasága" - adott helyzetértékelést a Szeged vezetőedzője,

Buchholcz Gábor.

A mester szerint mindenképpen türelmesen kell futballozni, várni arra, hogy a vendégek hibát kövessenek el. A Monor számára is sorsdöntő ez a találkozó, hiszen a kecskeméti vereség után nyilván csak a diadalt tartják elfogadhatónak, ezért nem játszhatnak nyugodtan. Tény, hogy a legutóbbi idényben bukdácsoló Pest megyeiek igencsak megizmodostak, több élvonalbeli rutinnal bíró labdarúgót szerződtettek (így például a kapuba

Vezér Ádámot

vagy a támadórészlegbe

Lengyel Rolandot

), ugyanakkor már bebizonyosodott, ők sem verhetetlenek. A siker kulcsa a precíz védekezés, a fegyelmezettség és a jó helyzetkihasználás lehet. A mieink felkészülése nem zajlott zökkenőmentesen, hiszen a keddi trópusi szegedi vihar miatt aznap, illetve szerdán sem tudtak rendesen tréningezni a centerpályán. Így a hét első napjaiban elsősorban mentálisan hangoltak a szombaton 15 órakor kezdődő derbire, a taktikai elemek összecsiszolása csütörtökre és péntekre maradt. Mint Buchholcz Gábortól megtudtuk, többen is kisebb-nagyobb gondokkal küszködtek, de a remények szerint szinte mindenki felépül az összecsapásig. A talpcsonttöréssel kidőlt

Rácz Dezső

persze biztosan nem léphet pályára, ahogy a részleges combizomszakadásból lábadozó

Grünvald Attila

sem, ám ő legalább már jövő héttől teljes értékű munkát végezhet.

Vida Gergely

ellenben megkaphatja végre a sportorvosi engedélyt, miután a vizsgálatok kiderítették, nincs légzési problémája.

Buzási Péter

térdbánalmaira és

Kormányos Kolos

vírusos gyomorrontására pedig péntek doktor jelenthet gyógyírt.

A Tisza Volán SC Szeged várható kezdőcsapata:

Dongó - Kormányos vagy Pénzváltó, Vida, Dargó, Buzási - Mucsi vagy Puhalák, Farkas, Szilágyi - Szélpál, Kazi, Beretka.

Emlékeztetőül a legutóbbi egymás elleni meccsen (2012. május 19.):

Monor SE – Tisza Volán SC Szeged 2-3 (1-0).

Monor, 250 néző, vezeti: Wengertner András.

Monor:

Tóth Sz. – Szabó Sz. (Leinweber 62′), Kinder, Kajli, Vékei, Gaál, Csőke, Benke, Magyar (Dencz 65′), Kovács H., Csikós (Seyedali 57′). Vezetőedző: Gubucz László.

Szeged:

Dongó – Kormányos, Pénzváltó (Vida 70′), Farkas M., Buzási, Kéri, Szilágyi, Vágó, Beretka, Faragó (Bozovic 87′), Mucsi (Grünvald 46′). Vezetőedző: Buchholcz Gábor.

Gólszerző:

Gaál M. (42′), Benke B. (74′), illetve Buzási P. (48′), Beretka P. (55′), Faragó B. (58′)

Így játszott a Monor a múlt héten:

Az NB III Alföld csoport 7. fordulójában: Kecskeméti TE II. – Monor SE 3-0 (1-0). Monor:

Vezér - Kinder (Csikós 63’), Villányi, Csáki, Kovács, Horvát (Ribi 75’), Csőke, Lengyel, Benke, Gaál, Magyar. Játékos-edző: Vezér Ádám.

Az NB III Alföld csoport állása:

#NévMSZGYDVLGKGGKP
1.Dunaharaszti MTK7511138516
2.Monori SE7421178914
3.Tököl VSK7421148614
4.Üllő SE74121311213
5.Várfürdő-Gyulai TFC7331106412
6.Kecskeméti TE II.73131413110
7.Vecsési FC73131212010
8.Nagykőrősi Kinizsi7232131219
9.Makó FC7223111108
10.FC Dabas72141113-27
11.Soroksár SC71427707
12.Mórahalom VSE7124914-55
13.Tisza Volán Szeged7124314-115
14.Hódmezővásárhely7034515-103

A 8. forduló műsora:

Október 6. (szombat) 15.00:

Soroksár SC - Kecskeméti TE II., Tököl VSK - Nagykőrösi Kinizsi TL FC, Várfürdő-Gyulai Termál FC - Dunaharaszti MTK, Tisza Volán SC Szeged - Monori SE, Mórahalom VSE - Hódmezővásárhelyi FC.

Október 7. (vasárnap) 15.00:

FC Dabas - Vecsési FC, Üllő SE - Makó FC.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.