Sport

Kosárlabda: remek hajrá után is Kosársuli-vereség

Kosárlabda: remek hajrá után is Kosársuli-vereség

2012. október 16., kedd
Kosárlabda: remek hajrá után is Kosársuli-vereség

Az NB I/B-s férfi kosárlabda bajnokság első fordulójából elhalasztott találkozón Vásárhelyen is egyértelműen a tavalyi bajnok salgótarjániak voltak a mérkőzés esélyesei.

A hetedik percig azonban vezetett a Kosársuli. Ettől kezdve viszont az történt a pályán, amit a salgótarjáni irányító,

Surmann Péter

akart, dobott 21 pontot, szedett 8 lepattanót, volt 10 kiharcolt faultja és kiosztott 13 gólpasszt, így 41 IBM ponttal a mezőny legjobbja lett. Az utolsó öt perc viszont ismét a Vásárhelyé volt, 23 pontos hátrányból (70-93) öt pontra (93-98) zárkóztak fel Vas Péterék. Visszajött azonban Surmann, és nyert a Salgótarján... Remekül kezdett a vásárhelyi csapat, négy triplával és

Mondzinger

centerkosaraival 15-8, majd 20-14 volt az eredmény. A vendégek gyorsan rendezték soraikat, és Surmann Péter kiváló irányítása mellett lassú, unalmas, de precíz támadójátékukkal a 8. percben átvették a vezetést. A rendkívül pontgazdag első negyedet mindkét csapat egy-egy triplával zárta (23-29). A második tíz percben

Vas

és

Mócsai

kosaraival lépést tartott az EnterHód a Salgótarjánnal, de a különbség megmaradt (35-43), A negyed közepén volt egy kis kapkodás, amiből a vendégek jöttek ki jobban, és 11 pontos előnnyel mehettek az öltözőbe (44-55) Szünetben a védekezés agresszivitásának növelését kérte az Elek - Utasi edzőpáros, de hiába. A vendégek szinte minden támadásukból kosarat dobtak, mind a palánk alól, mind kintről remekül céloztak. A vásárhelyi csapatból

Szilágyi

játszott nagyon jól és eredményesen, de egyre csak nőtt a tarjáni előny: 52-63 után 61-72 állt az eredményjelzőn. Vas és

Nyilas

elfáradt, a pontok helyett faultokat gyűjtögettek. Sajnos

Czibere

a tiszta helyzetekből sem tudott betalálni,

Schéda

sem a megszokott formáját hozta, a 207 cm-es

Likár

viszont foghatatlan volt, így 20 pont lett a különbség (61-81). Az utolsó tíz perc elején nagy adok-kapok volt, amiből ismét a vendégek jöttek ki jobban (70-93) Szerencsére a közönség kitartott a hazai csapat mellett és majdnem csodát látott. Rendkívül agresszív lelkes védekezéssel meglepte a Kosársuli a biztos győzelem tudatában sokat cserélő tarjániakat. Vas, Szilágyi és

Czuprák

sorra szerezték a kosarakat, és a 39. percre 92-97-re felzárkóztak a szinte extázisban játszó kék-sárgák. Sajnos Nyilas kipontozódása, két-két kimaradt büntető és betörés véget vetett a reményeknek. Ráadásul visszajött Surmann vezérletével a komplett kezdőcsapat, így elmaradt a csoda (93-101). A nézők színvonalas, kosarakban gazdag mérkőzést láthattak, és tapssal köszönték meg a csapat helytállását.

Férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoport 1. forduló (pótolt mérkőzés):

EnterHód Vásárhelyi KS – Konecranes-Salgótarjáni KSE 93-101 (23-29, 21-26, 17-24, 32-22)

Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Maár, Reisz, Domokos.

Kosársuli:

Vejonovics 4, VAS 19/12, NYILAS 17/9, Mócsai 7, MONDZINGER 17/3.

Csere:

Schéda 2, Czibere 3/3, SZILÁGYI 14/3, Czuprák 7, Grezsa 3/3.

Edző:

Elek András, Utasi Gábor.

Salgótarján:

SURMAN P. 21/3, GODENA 12, Sebők 14/3, Gorski 10/6, HARTVICH 17//6.

Csere:

Surmann G. 4, LIKÁR 12, Kiss K. 7, Ughy 2, Szabó 2, Tóth Szarvas, Volzovár.

Edző:

Dániel Tamás Elek András:

„Azt mindenki tudta, hogy jobb csapat a Tarján, de az általam többször is kért bátrabb, agresszívebb védekezéssel meglepetést szerezhettünk volna. A vereség ellenére sok szép megoldást láthattak a nézők. Megyünk tovább, dolgozunk keményen, most már könnyebb ellenfelek jönnek.”

Az 1. forduló további eredményei:

Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK – Bajai Bácska FKE 73-81, Óbudai Kaszások – EKF-Eger-HÉSZ SE 62-64, Mezőberényi KK – Kecskeméti TE KK 61-80, Debreceni EAC – Nagykőrösi SKE 66-71.

A 2. forduló eredményei:

Kecskeméti TE KK – EnterHód Vásárhelyi KS 102-56, Nagykőrösi SKE – Mezőberényi KK 108-66, Konecranes-Salgótarjáni KSE – Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK 75-71, Bajai Bácska FKE – Óbudai Kaszások 84-70, EKF-Eger-HÉSZ SE – Debreceni EAC 94-55.

A bajnokság állása két forduló után:

1. Kecskeméti TE KK 1,00, 2. Nagykőrösi SKE 1,00, 3. EKF-Eger-HÉSZ SE 1,00, 4. Bajai Bácska FKE 1,00, 5. Konecranes-Salgótarjáni KSE 1,00, 6. Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK 0,50, 7. Óbudai Kaszások 0,50, 8. EnterHód Vásárhelyi KS 0,50, 9. Debreceni EAC 0,50, 10. Mezőberényi KK 0,50.

A 3. forduló párosítása:

Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK – EnterHód Vásárhelyi KS (október 19 – péntek 18.00), Nagykőrösi SKE – Kecskeméti TE KK, Óbudai Kaszások – Konecranes-Salgótarjáni KSE, Mezőberényi KK – EKF-Eger-HÉSZ SE, Debreceni EAC – Bajai Bácska FKE.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.