Sport

Hátország: újra nyert a Szeged 2011 U15-ös csapata

Hátország: újra nyert a Szeged 2011 U15-ös csapata

2012. október 16., kedd
Hátország: újra nyert a Szeged 2011 U15-ös csapata

Az U17-es együttes pontot szerzett, az U15-ös legénység pedig győzelemmel folytatta szereplését a kiemelt II. osztályú bajnokságban.

A Szeged 2011 nyáron

Lóczi István

(képünkön) irányításával kialakított utánpótlás-együttesei újabb értékes pontokat szereztek az MLSZ kiemelt utánpótlás-bajnokságaiban. Ismét az U15-ös korosztály győzött, most éppen a SZEOL SC "C" csapata ellen!

Barna Szabolcs

12 perc alatt duplázott, ezután nem változott az eredmény, mivel a Szeged 2011 végig uralta a találkozót. Ha most szombaton Orosházán is győznek, máris a középmezőnyben találják magukat. Az U17-es csapat múlt szerdán az Orosházát fogadta, és 2-2-es döntetlent ért el, így a Békéscsabát és a Nagykőröst megelőzve a 11. helyen áll. A megyeszékhely első számú futballcsapatának, az NB II-es Szeged 2011-nek egyébként jelenleg négy kiemelt utánpótlás-bajnokságban szereplő együttese van. Az U19-es, az U17-es, az U15-ös és az U13-as csapatok az MLSZ kiemelt II. osztályú utánpótlás-bajnokságaiban szerepelnek, és eredményeiket rendszeresen elolvashatják a Vitos család által működtetett www.szeged2011.eu honlap “Utánpótlás” rovatában.

Íme a legutóbbi kiemelt bajnoki mérkőzések eredményei!

U19 II. osztály Dél-Keleti csoport:

Szeged 2011 - Orosházi MTK-ULE 1913 0-1 (0-1)

Szeged 2011:

Csala Róbert - Farkas Ferenc, Szalai László, Rózsa Ábel, Kávássy Dániel, Molnár Bertalan, Vecsernyés Bence (Szabó Félix 85'), Vangel Roland, Fábián Krisztián (Nikolényi Gábor 65'), Pielmus Roland (Kiss Csaba 46'), Köles Róbert (Kiss Dávid 46'). Vezetőedző: Szabó Zsolt.

U17 II. osztály Dél-Keleti csoport:

Szeged 2011 - Orosházi MTK-ULE 1913 2-2 (0-1)

Szeged 2011:

Pölös Tamás - Rózsa Csanád, Csamangó Tibor, Luczó Dániel, Kiss Attila, Zádori Dominik, Gyuris Péter, Ottlik Márk (Glumac Ádám 83'), Huszka Máté, Szentes Bíró Tamás, Glumac Ádám (Veres Zoltán 46'). Vezetőedző: Gonda László.

A szegedi gólszerző:

Gyuris Péter (59') 1-2, (71') 2-2

Kiállítva:

Pölös Tamás (82'), ill. Szántó Tibor (87')

U15 II. osztály Dél-Keleti csoport:

Szeged 2011 - SZEOL SC "C" 2-0 (2-0)

Szeged 2011:

Papp Attila - Kaczur Krisztián (Fodor Martin 50'), Engi János, Kisfaludi Tamás, Danicsipak Norbert (Francia László 32'), - Vitos Gergő, Sávai Bence, Dani Péter, Tóth Tivadar (Balogh Márkó 41', majd Gál Ákos 73'), - Gyuris Bence, Barna Szabolcs. Vezetőedző: Honti Tamás.

SZEOL SC "C":

Koncz Péter – Kasza Csongor (Matuska Dávid 54’), Antalik Gergő, Tóth Gergely, Gyuris László (Szecska Balázs 73’), Balogh Ádám (Ugrai Péter 65’), Guth Tamás, Posnyák József (Csikós Zoltán 57’), Kovács Bence, Csanádi Péter, Horváth László (Rostás Norbert 70’). Vezetőedző: Protity Sándor.

Gólszerző:

Barna Szabolcs (4', 12')

U13 II. osztály Dél-Keleti csoport:

Szeged 2011 - SZEOL SC "C" 1-8 (1-4)

Szeged 2011:

Matovics Dániel - Papp János (Varga Ádám 27'), Teleki-Horváth Ádám, Gyuris Tamás (Simon Márkó 52'), Vincze Balázs (Simon Attila 36'), Tóth Alex Zoltán, Kothencz Dániel, Révész Bálint (Soós Dávid 36'), Doroiman Paul (Kusztovszki Máté 36'), Tajti Sándor (Seres István 27'), Lekes Dávid. Vezetőedző: Vincze Ferenc

SZEOL SC "C":

Nyemcsok Attila – Fodor Szabolcs, Horváth Péter (Benkocs Dániel 56’), Szabó Gergő, Hajzer Gábor, Farkas Nathan, Godó Dániel (Rigó Gergő 51’), Molnár Gábor, Pászti Balázs (Mari Csongor 49’), Vári Bence, Molnár Dániel (Fábián Imre 36’). Vezetőedző: Terjéki Tamás.

Gólszerző:

Tóth Alex Zoltán (13’), ill. Vári Bence (24’, 49’, 52’, 62’, 70’), Farkas Nathan (30’, 32’), Szabó Gergő (35’)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.