Sport

Hátország: Szeged 2011-győzelem a megyei rangadón

Hátország: Szeged 2011-győzelem a megyei rangadón

2012. október 30., kedd
Hátország: Szeged 2011-győzelem a megyei rangadón

Összeállításunkban a Szeged 2011 korosztályos együtteseinek bajnoki szerepléséről számolunk be.

Toborzó

A Szeged 2011 utánpótláscsapatai valamennyi korosztályban várják azokat a gyerekeket, fiatalokat, akik Szeged város és Csongrád megye első számú egyesületében szeretnének labdarúgók lenni. A labdarúgóképzésébe bármilyen szinten bekapcsolódhatnak az érdeklődők a kezdőtől (felzárkóztató csoportok) a haladókon át (megyei bajnokság) a kiemelt utánpótlás szintig. Az edzésidőpontokról és -helyszínekről Lóczi István utánpótlás-vezető (06/30-774-2762), valamint Gonda László (06/20-416-8445), az U16-osok és U17-esek edzője ad tájékoztatást.

Folytatódott a Szeged 2011 utánpótlás-történetének sikersorozata, hisz a nyáron a több mint fél tucat gárdából összeállított – az azóta már a felnőttcsapat vezetőedzői posztját betöltő

Lóczi István

irányítása alatt – óriási munkával és energiával összeverbuvált utánpótláscsapataik közül ezúttal megint az U15-ösök arattak szép diadalt! Hazai pályán – igazi Csongrád megyei rangadó keretében – fogadhatták a jó erőkből álló Hódmezővásárhelyi FC együttesét. Az előzetes eredmények alapján a vásárhelyiek tűntek esélyesebbnek, hisz egy héttel előbb csak óriási küzdelemben szenvedtek 4-3-as vereséget az akkori listavezető Békéscsaba UFC együttesétől. De ezúttal nem volt esélyük a Szeged 2011 U15 ellen, hisz

Kazi László

és

Honti Tamás

tanítványai nagyszerű játékkal 4-0 arányban diadalmaskodtak! Két nappal előtte pedig a

Gonda László

által irányított megyei U16-osok újabb kétszámjegyű győzelmet arattak: a Csanádpalota 16-0-s legyőzése után ezúttal a SZEOL SC-Gyálarét LSC alakulatát verték 18-0-ra, így már a 6. helyen állnak, és hat meccsen 44 rúgott gólnál tartanak! Az U19 és U17-es csapatok egyébként ma, azaz október 30-án, kedden játszanak.

U15 II. osztály Dél-Kelet:

Szeged 2011 – Hódmezővásárhelyi FC 4-0 (2-0)

Szeged 2011:

Papp Attila – Balogh Márkó, Francia László, Dani Péter, Danicsipak Norbert (Tóth Tivadar 10') – Kaczur Krisztián, Sávai Bence, Vitos Gergő, Kisfaludi Tamás (Tóth Alex 70') – Gyuris Bence, Barna Szabolcs. Vezetőedző: Kazi László.

Hódmezővásárhely:

Fazekas János (Varga Gábor 41’) – Bíró Bence (Törjék Ádám 41’), Kovács Gábor, Mohácsi Ozmin (Tóth Martin 64’), Péter Martin, Szeri Tamás (Ambruzs Erik 41’), Gyüre Levente, Muhel Levente (Körömi Áron 60’), Meszlényi Benedek (Sallai Zsolt 46’), Nádra Gergő (Kanalas Ádám 60’), Bihari Dániel. Vezetőedző: Bacsa Zsolt.

Gólszerzők:

Barna Szabolcs (18'), Vitos Gergő (38’), Kaczur Krisztián (51’, 64’)

U13 II. osztály Dél-Kelet:

Szeged 2011 – Hódmezővásárhelyi FC 1-12 (1-3)

Szeged 2011:

Matovics Dániel - Lekes Dávid (Vincze Bálint 36' majd Simon Márkó 56'), Varga Ádám, Gyuris Tamás, Vincze Balázs (Kusztovszki Máté 36'), Tóth Alex Zoltán, Kothencz Dániel, Révész Bálint (Németh Ákos 59'), Gyárgyán Imre (Szélpál Tamás 36'), Seres István (Soós Dávid 36'), Doroiman Paul. Vezetőedző: Vincze Ferenc.

Hódmezővásárhelyi FC:

Nagy Milán (Vaits Marcell 36’) – Pacskó Szabolcs (Kanton Roderik 36’), Fenesi Szabolcs, Borsodi Bence, Szőke Levente (Kovács Krisztián 36’), Sarkadi Márk (Sipos Gábor 36’), Bán Benedek, Vékony Viktor (Rostás Roland 36’), Sipos Zoltán, Rau Gergő (Török Attila 36’), Szántó Kornél (Bodó Ferenc 41’). Vezetőedző: Gajda Lajos.

Gólszerzők:

Doroiman Paul (21’) ill. Szántó Kornél (19’, 29’), Sipos Zoltán (27’), Sipos Gábor (40’, 43’), Bodó Ferenc (45’, 49’, 53’, 55’), Rostás Roland (46’), Fenesi Szabolcs (64’), Bán Benedek (67’)

Csongrád megye U16 Dél:

Szeged 2011 – SZEOL SC-Gyálarét LSC 18-0 (10-0)

Szeged 2011:

Pölös Tamás – Luczó Dániel, Veres Zoltán (Glumac Dávid 60’), Francia László (Dani Péter 45’), Danicsipak Norbert, Benkocs Gábor (Sávai Bence 45’), Ottlik Márk, Szentes Bíró Tamás (Kiss Szabolcs 65’), Luczó Dominik, Gyuris Bence Barna Szabolcs. Vezetőedző: Gonda László. SZEOL SC-Gyálarét LSC: Benczúr Ádám – Varsányi András, Szántó Tamás, Kaszab Balázs, Makra István, Gárgyán Dávid, Fábián Gellért, Gellény Balázs, Ökrös László, Márta Martin, Kolompár Urbán. Vezetőedző: Siket Lajos.

Gólszerzők:

Luczó Dániel (12’), Luczó Dominik (20’, 30’), Ottlik Márk (23’), Benkocs Gábor (37’), Kiss Szabolcs (63’, 72’), Barna Szabolcs (15’, 18’, 48’, 70’), Szentes Bíró Tamás (45’, 46’, 55’, 60’), Gyuris Péter (10’, 22’, 90’)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.