Közélet

Hajléktalanoknak főztek Szeged Szépei

Hajléktalanoknak főztek Szeged Szépei

2012. október 16., kedd
Hajléktalanoknak főztek Szeged Szépei

Száz adag meleg ételt kapott Máltai Szeretetszolgálat Szegedi Hajléktalanellátó Központja egy különleges összefogás révén. Cégek támogatásával vendégelték meg a rászorulókat, a menüt a Szeged Szépe döntős lányainak kedvenc receptjei közül választották ki.

Az Élelmezési Világnapon megrendezett akció egyik célja, hogy felhívja a figyelmet az alultáplált embererek helyzetére – jelentette ki

Mágori Zoltán

a jelképes ételátadón. A Mercator Kft. ügyvezetője hozzátette, világszerte egymilliárd embert érint ez a probléma, míg hazánkban is százezrek nélkülözik naponta a megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot. „Több száz hajléktalan él Szegeden, s ők nagyon nehéz körülmények között jutnak mindennapi élelmükhöz. Azért szerveztük ezt az akciót, hogy rávilágítsunk nehéz helyzetükre” – fogalmazott. A Mercator Kft., az Unilever Magyarország Kft., valamint a Szeged Szépe összefogásaként száz adag kínai szezámmagos csirkét szállítottak el a rászorulóknak. „Mindannyian tudjuk, hogy a társadalom szerkezete átalakulóban van, sokkal szélesebb lett az a réteg, akinek ilyen típusú problémái vannak” – fogalmazott

Juronics Tamás

. A Szegedi Nemzeti Színház művészeti vezetője a kezdetektől tagja a Szeged Szépe versenyek zsűrijének, s fontosnak tartja, hogy ilyen közös akciókkal rávilágítsák az emberek figyelmét a társadalmi problémákra. A Szeged Szépe elkötelezett híve a társadalmi szerepvállalásnak, az elmúlt négy hónap alatt immár a negyedik jótékonysági akciójukat bonyolították le.

Augusztusban Ágotás gyerekeknek sütöttek palacsintát

Szeged Szépei, most pedig hajléktalanoknak főztek meleg ételt. „A lányok kedvenc receptjei közül a Facebookon lehetett szavazni, hogy melyikkel lepjék meg nappali melegedőbe betérőket” – tudtuk meg

Gera Gábortól

, a Szeged Szépe főszervezőjétől.

Gulyás Nikoletta

, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szegedi intézményeinek vezetője portálunknak elmondta, naponta 60-80 fő fordul meg naponta a nappali melegedőjükben, akiknek hideg ételt tudnak biztosítani. 5-600 fő fordul meg évente a melegedőben, míg az utcán további 200 fővel tartják a kapcsolatot a szakemberek, de a szegedi hajléktalanok száma ennél magasabb. Elsősorban magánszemélyek és cégek támogatására számítanak. A Mercator Kft., az Unilever Magyarország Kft., valamint Szeged Szépeinek összefogásából 100 adag étel kerül elkészítésre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Szegedi Hajléktalanellátó Központjának részére, abból a célból, hogy a közelgő téli időszakban még nehezebb helyzetbe kerülő rászorulók számára a legnagyobb értéket, a jóllakottság érzését biztosítsák, felhívva ezzel a figyelmet annak jelentőségére, hogy akár egy tál étel is óriási segítséget jelenthet. A Szeged Szépe döntős lányainak kedvenc receptjei közül a legtöbb voksot elnyert ételt készítik el a hajléktalanok számára. Az összefogás különlegessége, hogy a kezdeményezés mellé áll Juronics Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház művészeti igazgatója. A kezdeményezés képviselői, valamint Juronics Tamás adják át jelképesen a 100 adag ételt a Máltai Szeretetszolgálat Szegedi Hajléktalanellátó Központ képviselőjének. Az eseményre a Novotel Hotelben megrendezésre kerülő Mercator-Unilever partnertalálkozó keretei között kerül sor egy 15 perces sajtótájékoztató során.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.