/

Ha szükséges: megfestjük a rettegés fokát

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagyon elveszve éreztem magam azon az éjszakán, hiszen alig hagytam magam mögött egy nagyon jól sikerült baráti estét, – ahol a finom ételekben éppúgy bővölködtünk, mint a jóízű nevetésekben, a szívet melengető komolyabb beszélgetésekben,- máris magamra maradtam a GPS vezénylő szavaival: valahol az ország belsejében egy éjjel leple alatt. Ezzel nem is lett volna gond, hiszen életem folyamán mindig rám találtak a magányosnak tűnő, nehéz pillanatok, holott pontosan tudom, hogy már sohasem leszek egyedül.

Ezzel együttvéve mégis úgy éreztem, hogy a vezényszavakat ismételgető géphangú, üvegre préselt útitárs elvesztette a fonalat ebben a nem túl hatalmas országban. Egészen lefoglaltak gondolataim és épp egy hálaadó imát mondtam magamban, amikor rájöttem, hogy itt lenne az ideje egy egészen más jellegű imát rebegni. Mire észbe kaphattam volna, az utasítások alapján engedtem egy jobb kanyarnak, ami rávezetett egy egysávosnak sem nevezhető hellyel-közzel betonozott aszfaltútra, amit olyan sűrűn szegélyezett jobbról is és balról is az átláthatatlan rengeteg, hogy kizárólag a termetes kátyúk engedtek következtetni arra, hogy itt valaha valaki komoly bátorságát összeszedve elhaladt, de akkor is csak nappali megvilágításnál. A reflektorfényeim élesen rajzolták meg az útra belógó bozótokat, amik rémséges árnyakat vetettek az éjszakában. Próbáltam visszaemlékezni az utolsó pontra ahova érdemes lehetett volna visszafordulni, de mivel eredetileg is egy kis településről indultam el, és már vagy egy fél órája engedtem magam megvezetni, ezért nem érintettem egyetlen egyéb lakott területet sem. Ez volt az a pont ahol leállítottam a motort, egy nagy levegőt vettem és szembe néztem az egyszerű, de annál tagadhatatlanabb ténnyel: én, aki soha, semmilyen körülmények között nem tévedek el, – mert ha csak egyszer is már jártam azon a helyen, vagy láttam térképen, akkor annak képi emléknyomait örökre megőrzi az emlékezetem, – most mindenesetre eltévedtem. Ugye azt senkinek sem kell mondanom, hogy egy papírlapú térkép semmit sem ér, ha az ember nem tudja magát elhelyezni rajta, különösen akkor, ha már úgy sejti, hogy le is ment arról a térképről? Egy nagy sóhaj keretébe ismét elindítottam a motort, miközben igyekeztem a képzeleteimben feltóduló homályos horrorfilmbe illő jelenteket kiszorítani lelki szemeim elől: a magányos női alakról az éjszaka közepén, a kietlen útszakaszon, akit módszeres kegyetlenséggel mészárolnak le az éjszaka rémei. Megpróbáltam arra koncentrálni, hogy ahhoz éppen elengedő benzinem van, hogy kedvemre autókázzak egy misztikus film díszleteinek beillő valóságos környezetben, akár reggelig is, ha úgy tartja kedvem. Miközben épp a józanságnak, az erőnek, és persze a szeretetnek a lelkét próbáltam felkutatni magamban – tehát nem a félelemnek a szellemiségét-, amikor egy újabb kanyart követően egy ködfoltba burkolózott természetfeletti élőlényt láttam feltűnni az út közepén. Ekkor már nagyon komolyan éreztem, hogy elveszítem az imént említett erényeket, hiszen miként másként, ha nem egy rejtélyes élőlénnyel kell valakit megállásra kényszeríteni, és teljes sokkba taszítani az egy autónak is keskeny úton, egy éjjeli időpontban. Ekkor végre rám szállt az a bizonyos minden értelmet meghaladó béke, amit már nagyon vártam, és ami már soha nem hagy el, amíg élek. Bármi is vár rám ott a rejtélyes ködben, én végső esetben is a Mennyországba tartok.

Óvatosan közelítettem meg a mozdulatlan alakot, ami vagy egy termetes dalmatának tűnt, vagy egy törpére nőtt csikónak, esetleg egy túltáplált harci dobermannak, de mindenesetre mereven várta végzetét. Amikor közelebb értem, akkor értettem meg, hogy természetfeletti voltát főként annak köszönhette, hogy épp háttal áll nekem, tehát a fenekét meresztette épp velem szemben. Végül kellően közel érve megállapítottam, hogy egy még tinédzser korú őz rémített halálra, aki korának megfelelő vagányságot tanúsított. Háromméternyire állítottam le a motort, és az égő reflektorral, láttam, hogy Bambi épp csak annyira méltat, hogy pusztán fehér bojtos, pamacsszerű farok csonkját mutatja felém, miközben békésen bámészkodott. Önkéntelenül elmosolyodtam az elképesztően aranyos látványon, és saját balgaságomon, ami jóformán az őrületbe kergetett. Persze, akkor, abban a helyzetben megkérdőjelezhetetlenül logikusnak tűnt, hiszen a félelem, képes olyan jellegű kauzalitást kreálni, amit pusztán az érzések, és megtévesztett érzékletek fűznek egybe. Bambi nem zavartatta magát, a jelenlétem a legkevésbé sem kavarta fel, én pedig végül már élveztem a helyzetet, hogy egy kétfős vadasparkba kerültem: Bambi és a hívatlan látogató. Vártam néhány percet, miközben a motort teljesen leállítottam, csak a világítást hagytam rajta, mert Bambi jól láthatóan élvezte a hiteles alakítás nyomán kiérdemelt reflektorfényt. Kénytelen voltam elismerni, hogy a gyermekkorú őz által halálra rémített felnőtt nő párosából az őz nyújtotta a legjobb alakítást, hiszen a hatás nem maradt el. Végül úgy döntöttem, hogy folytatom utamat a kietlen világban, így kénytelen voltam önfeledt pózolását dudaszóval félbeszakítani.

Ahogy búcsút intettem Bambinak, a súly is lekerült lelkemről, valahogy éreztem, hogy akármennyire is keskeny ez az út a jó irányba visz, hisz mint tudjuk, gyakran épp a szélesebb kiterjedésű útvonal kedvez a kárhozat birodalmának. Végül kisült, hogy géphangú jóbarátom egy szerinte zseniálisnak ítélt, több mint valószínű szinte légvonalban megtervezett útvonallal, a kietlen terepen, az autópálya felé vezető legrövidebb utat próbáltam meg felkínálni számomra, így végül elértem az autóktól és kamionoktól hemzsegő sztrádát.

Kedves Olvasók! Néha lelkünk örvényei festik csúfra vagy épp félelmetesre a képet, ami lehet, hogy nem rejti magában azt a tragédiát, amit már látni vélünk. Mindenkinek kívánom ezen a héten az említett szeretetnek, józanságnak, és erőnek a hamisítatlan Lelkét.

Előző sztori

Hátország: remek csatát vívott a SZEOL-SZVSE és az Algyő + FOTÓK

Következő sztori

JÁTÉK! Nyerjen belépőt a Szedeák – Jászberény kosármeccsre!