Közélet

Virágot osztott az ülésteremben a fideszes Varga István

Virágot osztott az ülésteremben a fideszes Varga István

2012. szeptember 17., hétfő
Virágot osztott az ülésteremben a fideszes Varga István

Virágot osztott a parlamenti ülésteremben képviselőnőknek a fideszes Varga István, akit többen is bíráltak a családon belüli erőszakkal foglalkozó múlt heti vitában tett kijelentései miatt. A kormánypárti politikus azt követően adott át virágokat, hogy a Ház hétfőn elfogadta azt a népi kezdeményezést, amely arra irányult, hogy legyen önálló bűncselekmény a családon belüli erőszak.

Varga István

az ülésteremben virágot adott át az országos népi kezdeményezés szervezőjének,

Halász Pálmának

, az Élet-Érték Alapítvány elnökének, valamint két LMP-s képviselőnek,

Ertsey Katalinnak

és

Szabó Tímeának

, akik fehér rózsájukat átadták Halász Pálmának. A fideszes politikus akciója után - utalva múlt hétfői szavaira - az MTI-nek azt nyilatkozta: "az a mondat egy szerencsétlen mondat volt, ezért elnézést kértem azoktól a képviselőtársaimtól, akiket megbántottam, illetve majd a napirend után mindenkitől, akit meg kell követnem". Halász Pálma az MTI-nek azt mondta, ez a virág azokat illeti, akik már nem élhették meg azt, hogy törvény születik a védelmükre. Az Élet-Érték Alapítvány csaknem százezer aláírást gyűjtött össze népi kezdeményezéséhez, amelyet a Fidesz eleinte nem támogatott, a párt női tagozatának állásfoglalása után azonban a kormánypárti frakció megváltoztatta korábbi véleményét, és végül támogatta a parlamentben a népi kezdeményezést, amelyre igennel szavaztak az ellenzéki képviselőcsoportok is. A kezdeményezésről szóló vitában múlt hétfőről keddre virradó éjjel Varga István egyebek között azt mondta: "azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.