Utódpártja újjáalakítja az MDF-et

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) rendkívüli országos gyűlése egyhangúlag úgy döntött, hogy megkezdi az MDF újjászervezését. A két szervezet a jövőben pártszövetségben dolgozik majd tovább, a választásokon a JESZ indul az MDF támogatásával- közölte az MTI-vel szombaton az MDF újjáalakításával megbízott Horváth István.

A Magyar Demokrata Fórum újjáalakulásának igénye “napjaink durva, kiüresedett és vezérelvű közéleti stílusával szemben fogalmazódott meg” – olvasható az anyagban, amely utal arra, hogy a két szervezet a számára “hagyományosan mintaadó” CDU-CSU pártformáció szervezeti rendjéhez hasonlóan alkot pártszövetséget. Makay Zsolt, az MDF elnöke 2011 márciusában, az MDF országos gyűlésének szünetében jelentette be, hogy a párt az év április 8-tól Jólét és Szabadság Demokrata Közösség néven folytatja tevékenységét.

Előző sztori

Labdarúgás: Szegeden 1-0-ra gázolt a Szolnoki MÁV + FOTÓK

Következő sztori

Labdarúgás: a hajrában kapott ki a Mórahalom