Közélet

Rókuson emlékeztek a Horthy családra + FOTÓK

Rókuson emlékeztek a Horthy családra + FOTÓK

2012. szeptember 9., vasárnap
Rókuson emlékeztek a Horthy családra + FOTÓK

A Rókusi templomban szentmisét celebrált Kretovics László a Horthy család tiszteletére, és egy elismerő, köszöntő oklevelet kapott Londonból, Horthy István özvegyétől, a 94 éves Horthy Ilonától.

„Idén

Horthy Miklós

halálának 55.,

Horthy István 70.

évfordulójára emlékezünk, a Rókusi templomban szentmisét celebrált

Kretovics László atya

, pápai prelátus a család elhunyt és az élő tagjainak a tiszteletére. Ma Magyarországon négyen élnek:

ifj. Horthy István, Horthy Éva, Szabolcs

és

Csaba

. Most érkeztem haza Angliából. Londonban él

Horthy Ilona

, Horthy István felesége, aki most 94 éves, ő az egyik utolsó élő tanúja a történelemnek, és egy elismerő oklevelet hoztam az atyának tőle” – mondta el portálunknak

Zetényi-Csukás Ferenc

, a megemlékezés egyik szervezője. „Vannak országok, akik el akarják hitetni velünk, hogy értéktelenek vagyunk, és nincs helyünk itt, de ez nem igaz, nincs még egy nemzet, aki annyi szentet adott volna Európának mint az Árpád-háziak, és ez így van akkor is, ha egyesek igyekeznek lejáratni őket. Nagy hiba, hogy a történelmet utóbb elferdítik” – utalt prédikációjában a rókusi plébános múltunk tiszteletének a fontosságára. A szentek példáját említve elmondta azt is, hogy ha jót akarunk, nem a magunk bőrét kell menteni, magunkat szolgáltatni. „Céljaink közt, ahogy a szenteknél, az e világi vágyaink mellet az örökkévalóságnak is meg kell jelennie” – így a plébános, aki beszélt arról is, hogy nemcsak történelemben, hanem a jelenben is jellemző lett országunkban a megosztás, a szembeállítás, ami a keresztény hittel nem fér össze, ekkor a krisztusi szeretet is szenved. Kiemelte, hogy mindenben azt kell keresnünk, észrevennünk, mi a közös bennünk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.