Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: idegenben verte a Kistelek az UTC-t

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

A két vereséggel rajtoló kistelekiek a harmadik játéknapon megszerezték első győzelmüket, az újszegediek viszont maradtak egypontosok. Szél Róbert mesterhármasa döntött.

A Tápé és a Nagymágocs ellen is vereséget szenvedett a megyei I. osztály eddigi fordulóiban a 2011-es bajnok Kistelek, ám harmadik nekifutásra összejött számukra a diadal. Ebben hatalmas szerepe volt a 32 esztendős, több játékostársával (és Hódi Mihály vezetőedzővel együtt) nyáron Balástyáról szerződtetett Szél Róbertnek, aki klasszikus mesterhármast jegyzett az Ujszegedi TC otthonában.

Ami a hazaiakat illeti, a HFC II. elleni iksz és a Tápé elleni zakó birtokában az UTC is csak egyetlen ponttal várta a derbit, égetően szüksége lett volna tehát arra, hogy nyerjen. Drágity Dusán két lövése jelezte a mérkőzés első harmadában ennek a szándéknak a komolyságát, ám a vendégek portása mindkettőt hatástalanította. A 36. és a 42. percben aztán két hatalmasat hibázott az újszegediek hátsó alakzata, a rövid felszabadítások után kialakult ziccereket Szél pedig köszönte szépen, s gólra is váltotta; 0-2. Az újszegedi kapuban debütáló (Kiszomborról érkezett) Flórián Sándor – aki egyébként nem védett rosszul – nem tehetett semmit, kiszolgáltatott volt ezekben a szituációkban (Béry István egyébként ezúttal munkahelyi elfoglaltsága miatt hiányzott).

A kisteleki támadó a 74. percben döntötte el végleg a derbit, mikor saját maga és csapata harmadik találatát jegyezte. Négy minutummal később ugyan összejött a szépítés (egy öngóllal) a Pálfy-legénységnek, ám a vendéglátók aztán hiába zakatoltak az utolsó szűk negyedórában, s hiába futballoztak akkor már sokkal jobban, mint előtte, nem sikerült pontot menteniük. A 84. percben még egy kiállítás is sújtotta őket: Bokányi Ádámot szövegelésért küldte zuhanyozni a bíró. A látogatók nem adták ki kezükből az előnyt, s 3-1-es sikerükkel immár nem nyeretlenek a bajnokságban.

A folytatásban a Kisteleki TE szeptember 9-én (vasárnap) 16.30-kor az újonc FK 1899 Szegedet fogadja, míg az Ujszegedi TC sorozatban negyedszer is hazai környezetben lép pályára, szeptember 8-án (szombaton) 16.30-kor a Nagymágocs lesz az ellenfél.

A megyei I. osztály 3. fordulójában:

Ujszegedi TC – Kisteleki TE 1-3 (0-2). Újszeged, Kertész utca, 100 néző, vezette: Bánáthy János (Török Sándor, Ujhelyi Péter).
UTC: Flórián – Péczely, Farkas Sz. (Ördögh 75′), Szántó, Drágity, Bokányi, Tombácz, Gonda (Szűcs 46′), Kovács (Joó 77′), Papdi (Molnár 87′), Tari (Gajdacsi 55′). Vezetőedző: Pálfy Zoltán.
Kistelek: Csanádi – Piacsek, Gera, Tóth (Kailinger 85′), Farkas, Zámbori, Zuh (Vámos 71′), Rostás, Kispál, Bárkányi, Szél (Batancs 89′). Vezetőedző: Hódi Mihály.
Gólszerző: Piacsek M. (öngól 78′), illetve Szél R. 3 (36′, 42′, 74′)
Kiállítva: Bokányi Á. (84′)

Pálfy Zoltán: “Sajnos gyengék voltunk fejben, nem koncentráltunk, a semmiből kaptunk gólokat, az adódó lehetőségeket pedig nem használtuk ki, ennek kizárólag vereség lehet a vége. Csak 0-3 után futballoztunk úgy, ahogy az első perctől kezdve kellett volna.”

Hódi Mihály: “Borzasztóan nagy akarással, lelkesedéssel és taktikus játékkal megérdemelten hoztuk el a három pontot a Kertész utcából.”

Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Sport

Erős trió a szegedi női kézilabdában: Zubai, Vadkerti, Laluska

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Bemutatta új edzőjét és meghosszabbította névadó szponzori szerződését a SZNKE.

Tovább olvasom

Hírzóna

Felújítják a Makó és Apátfalva közötti túraútvonalat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Makói Természetbarát Sportegyesület jóvoltából.

Tovább olvasom

Hírzóna

Visszatérhetnek a nézők a sportrendezvényekre

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szigorú óvintézkedések betartásával.

Tovább olvasom

Aktuál