Sport

Labdarúgás: a Szeged a győzelemért, a Szolnok az életéért is küzd majd

Labdarúgás: a Szeged a győzelemért, a Szolnok az életéért is küzd majd

2012. szeptember 28., péntek
Labdarúgás: a Szeged a győzelemért, a Szolnok az életéért is küzd majd

A Szeged 2011 a sereghajtó Szolnokot fogadja, ám nem lesz könnyű dolguk Laczkóéknak. A vasutasok az életükért harcolnak, hiszen ha benn akarnak maradni, el kell kezdeniük a pontgyűjtést, Tóth Bálint tanítványainak viszont van javítanivalójuk, mert az utóbbi két meccsen nem szereztek pontot.

Mezőkövesden egy izgalmas és tüzes találkozón szenvedek vereséget a kék-feketék, akik utoljára a 4. fordulóban szereztek pontot, ahol a Cegléd vendégeként ikszeltek. A Szeged 2011 jelenleg a kilencedik helyen áll 8 gyűjtött pontjával. Az ellenfél mutatói igen szerények. A jobb napokat is megélt Szolnoki MÁV eddig három döntetlent ért el, s így 3 pontjával az utolsó, tizenhatodik helyen tanyázik az NB II Keleti csoportban. A csapat háza táján edzőkérdés van épp terítéken:

Romanek János

helyére

Bontovics Ferencet

ültették.

Online!

Szombaton 16 órától folyamatosan frissülő, élő, szöveges közvetítést adunk a Szeged 2011 – Szolnoki MÁV FC mérkőzésről. Szurkoljunk együtt a szegedi csapat diadaláért!

„Hét közben a Makó ellen vívtunk edzőmeccset, s 4-2-re nyertünk. Nem feltétlen az eredmény adhat bizakodásra okot, hanem a támadójáték, amellyel az előző mérkőzéseken finoman szólva sem voltam elégedett, most azonban már láttam biztató jeleket, ennek kell kitartania a hétvégi bajnoki találkozóra” – nyilatkozott a pozitívumokról portálunknak

Tóth Bálint

, a Szeged 2011 vezetőedzője. Sajnos azonban továbbra is sérülések nehezítették a kék-feketék felkészülését:

Ulcicki, Borbély, Toca, Kis, Lisztes

és

Rézműves

dolgozik a felépülésért, míg

Tóth Imrének

erre a meccsre még áll az eltiltása. „A Szolnok a 95. percben egyenlített az előző fordulóban a Kazincbarcika ellen, s úgy utaznak ide a sereghajtók, hogy az életükért küzdenek. Biztos vagyok benne, hogy nem feltett kézzel érkeznek, sok múlik azon, hogy milyen mentalitással lesznek feltöltődve.”

Futballkrónika: negyvenhetedszer a Szolnoki MÁV ellen

A két klub hajdani legendás hírű jogelődei, a Szeged FC, a SZAK, illetve a Szolnoki MÁV Európa-hírű gárdákkal rendelkeztek, és a '30-as, '40-es években rndre a bajnoki címért küzdöttek! Ezúttal a második vonalban találkoznak, és mindkettőjük élet-halál harcot vív az NB II-ben maradásért... - tudhattuk meg

Vitos Györgytől

, a szegediek krónikásától. A Szeged például 1941-ben a Ferencváros és az Újpest mögött végzett a harmadik helyen, a Szolnoki MÁV pedig 1942-ben - éppen 70 éve - ért el hasonló bravúrt, hisz a Csepel és az Újpest mögött voltak bronzérmesek, megelőzve a negyedik helyezett Szegedet! A két nagy múltú együttes 1938 - 1948 között 14-szer találkozott egymással az NB I-ben, ám ezt követően a szolnokiak kiesése miatt már csak a második vonalban mérkőzhettek. 1958 - 2012 februárja között összesen 32-szer, s ezeken a találkozókon jelentős lett a szegediek fölénye. A bajnoki mérleg szerint a szombati összecsapásuk előtt a szegediek már 25 bajnoki győzelemnél tartanak (a jubileumi 25. volt a 2012. februári TV-s meccsen aratott szenzációs 4-0-s diadal!), és 8 döntetlen mellett mindössze 13 szolnoki siker született, a gólkülönbség 81-56 a Szeged és jogelődei javára. A tavaly őszi nyitómeccsükön 2-1-es Szolnok-siker született, s ezt követte a már említett 4-0-s szegedi diadal idén februárban! Végezetül egy sporttörténeti érdekesség: 1938-tól napjainkig a Szolnoki MÁV 23 első vagy másodosztályú bajnokit vívott a Szegeden a Szeged és jogelődei ellen, de mindössze két ízben tudott csak nyerni... Először 1947. április 20-án a válogatott

Kolláth Ferenc

góljával 1-0-ra az NB I-ben (SZAK - Szolnoki MÁV mérkőzésen), majd 1998 tavaszán 3-2-re a Szeged-Dorozsma nevű alakulat ellen. Ennek is már 14 esztendeje... - összegez Vitos György!

Emlékeztetőül a két csapat legutóbbi bajnoki találkozóján (2012. február 26.):

Szeged 2011 – Szolnoki MÁV FC 4-0 (2-0).

Szeged, SZVSE-stadion, 500 néző. Vezette: Szőts Gergely.

Szeged 2011:

Trepák – Laczkó, Toca, Tóth I., Radnai, Ulviczki, Borbély, Podonyi (Gahwagi 70′), Kis R., Orosz (Geiger 88′), Folmer (Kulacsik 90′).

Vezetőedző:

Futó Tamás.

Szolnoki MÁV FC:

Tóth Z. – Rokszin, Mile, Lengyel, Kocsis (Kállai 60′), Szepessy, Antal (Kalmár 76′), Papp, Urbán-Szabó (Mundi 37′), Szeleczki, Pintér.

Vezetőedző:

Romanek János.

Gólszerzők:

Folmer K., Tóth I. (11-esből), Laczkó J., Orosz M.

Sárga lap:

Szeleczki (35′), Rokszin (41′), Mile (61′)

Kiállítás:

Szeleczki (81′)

Emlékeztetőül a két csapat legutóbbi mérkőzésén (2012. augusztus 11.):

A labdarúgó magyar kupa 1. fordulójában: Szolnoki MÁV FC – Szeged 2011 3-1 (1-0).

Szolnok, Véső úti sporttelep, vezette: Farkas Tibor.

Szolnok:

Tóth Z. – Kiprich, Mile, Szeleczki, Fritz – Lengyel (Szepessy 46′), Zováth – Bohner, Nagy I. (B. Tóth 63′), Kállai – Vári (Kocsis 46′).

Vezetőedző:

Romanek János.

Szeged:

Belecan – Laczkó (Gomez 46′), B. Kapic, Toca, Radnai (Geiger 46′) – Borbély, Ulvicki – Kéri, Lisztes (Kiss D. 75′), Kis – Farkas.

Vezetőedző:

Tóth Bálint.

Gólszerző:

Kállai I. (11′), Szepessy R. (73′), Mile K. (91′), ill. Kiss D. (80′)

Így játszott a Szeged 2011 az előző fordulóban:

Mezőkövesd Zsóry SE – Szeged 2011 2-1 (2-0)

Mezőkövesd, Mezökövesdi SE Sporttelep, 1000 néző. Vezette: Erdős József (Erős Gábor, Becséri Gergely).

Szeged:

Trepák – Laczkó (Radnai 63′), Petrók, Toca, Farkas, Ulvicki (Markovic 46′), Borbély, Lisztes (Gomez 46′), Kéri, Jovánczai, Geiger.

Vezetőedző:

Tóth Bálint.

A szegedi gólszerző:

Radnai (72′)

Így játszott a Szolnok az előző fordulóban:

Szolnoki MÁV FC – Kazincbarcika 2-2 (1-2)

Szolnok:

Tóth – Rokszin, Zováth (Kállai 55’), Mile, Lengyel, Szepesy (B.Tóth 68’), Tamási, Bohner, Tisza (Kocsis 46’), Nagy, Pintér.

Vezetőedző:

Romanek János.

A szolnoki gólszerzők:

Tamási (45’), Mile (95’).

A bajnokság állása:

#NévMSZGYDVLGKGGKP
1.Mezőkövesd-Zsóry6600146818
2.Restart-Cegléd63211510511
3.Békéscsabai Előre63211410411
4.Nyíregyháza632175211
5.Dunakanyar-Vác63121210210
6.Putnok VSE63121111010
7.Bp. Honvéd-MFA63031011-19
8.Orosháza FC63031214-29
9.Szeged 201162221314-18
10.Vasas622245-18
11.DVSC-DEAC62041012-26
12.Balmazújváros6204911-26
13.Újpest FC II.6204711-46
14.Kazincbarcika6123913-45
15.Ferencvárosi TC II.6114910-14
16.Szolnoki MÁV FC603358-33

A 7. forduló műsora:

Szeptember 28. (péntek) 15.00:

Vasas - Békéscsabai Előre 1912.

Szeptember 29. (szombat) 15.30:

Újpest FC II. - Dunakanyar-Vác,

16.00:

Orosháza FC - Ferencvárosi TC II., Szeged 2011 - Szolnoki MÁV FC, Kazincbarcika - Nyíregyháza Spartacus FC.

Szeptember 30. (vasárnap) 16.00:

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő - Mezőkövesd Zsóry SE, Budapest Honvéd-MFA - Putnok VSE, DVSC-DEAC - Restart-Ceglédi VSE.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.