Sport

Kézilabda: elrajtol a női NB II-es mezőny is

Kézilabda: elrajtol a női NB II-es mezőny is

2012. szeptember 21., péntek
Kézilabda: elrajtol a női NB II-es mezőny is

A hétvégén megkezdődnek a bajnoki küzdelmek az NB II-es női kézilabda bajnokság keleti csoportjában. Megyénk három csapata érdekelt a küzdelemsorozatban és mindhárom gárdára nehéz mérkőzés vár a nyitó fordulóban.

A Maros-menti NKSE a csoport egyik favoritjához, az Abonett KC-hoz látogat, a Kisteleki KK Szarvason vendégszerepel, míg az újonc Hódmezővásárhelyi LKC az I. osztályú Békéscsabai ENK SE második csapatának vendége lesz. A bajnoki rajt előtt a vásárhelyi lányokhoz látogattunk. Az elmúlt hétvégén lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a Hódmezővásárhelyi LKC csapata. A főpróba jól sikerült – bár az ellenfél a megyei bajnokságban szereplő, de sok egykor magasabb osztályban szerepelt játékossal felálló helyi rivális HKE együttese volt –

Sipterné

csapata kilenc góllal nyerni tudott. "Csapatunk játéka jelentősen javult az elmúlt hetekben, egyre hosszabb ideig tudjuk játszani megfelelő tempóban és ritmusban a játékunkat. Örömteli, hogy a korábban tapasztalt 'holtpontok' ritkábban jönnek elő és rövidebb ideig tartanak, így lényegesen masszívabbá váltunk mind védekezésben, mind támadásépítésben. Ugyanakkor az NB II-es szerepléssel kapcsolatban nincsenek illúzióim, hiszen egy rendkívül fiatal, éppen ezért többségében még rutintalan játékosokból álló csapat képviseli a vásárhelyi színeket, de én nagyon bízom bennük. A legfontosabb célunk nem lehet más, mint a bent maradás. Az első fordulóban máris nagyon nehéz találkozó vár ránk, hiszen idegenben az első osztályú Békéscsaba közvetlen utánpótlását jelentő csapatához látogatunk, ahol – bár nem mi vagyunk az esélyesek - igyekszünk mindent megtenni a sikeres rajt érdekében" – értékelt a Sipterné Ottlik Julianna, a HLKC edzője.

Felkészülési mérkőzésen:

Hódmezővásárhelyi LKC – Hódmezővásárhelyi KE 35-26 (16-11)

HLKC:

Tóth O. – Olasz 1, Szabó, Hegyi 7, Tószegi 9, Sajtos 5, Blaskovics 1.

Csere:

Molnár (kapus), Domján 3, Kiss 4, Kovács 3, Krumesz 1, Wöller, Forrai, Beslin 1.

HKE:

Kovalik – Nagy 6, Varga-Tóthné, Beslin 3, Lázár 6, Réczi 1, Török 1.

Csere:

Kispál 3, Szenti 5, Kazimír.

Az NB II Délkeleti csoport 1. fordulójának párosítása:

Szeptember 22, szombat, 13.00:

Túrkevei VSE – Gyulai SE,

18.00:

Abonett KC – Maros-menti NKSE,

18.00:

Szarvasi NKK – Kisteleki KK,

18.00:

Szeghalmi NKC – Lajosmizse NKK

Szeptember 23, vasárnap, 17.00:

Békéscsabai ENK SE II. – Hódmezővásárhelyi LKC

Szabadnapos:

Orosházi NKC II.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.