Sport

Iskolák diadala csarnokban, vízen és jégpályán

Iskolák diadala csarnokban, vízen és jégpályán

2012. szeptember 13., csütörtök
Iskolák diadala csarnokban, vízen és jégpályán

A szegedi általános iskolákat buzdítaná mozgásra a Diadal nevű tömegsportrendezvény, amely egy éven át 10 iskolát 5 helyszínen „küld ringbe” a Sportcsarnoktól a Maty-érig.

Az iskoláknak 4-8. osztályos tanulókból, 20 gyerekből és 3 felnőttből (2 szülő és egy felkészítő tanár) álló csapattal lehet jelentkezni a

www.diadalter.hu

oldalon. Az első 10 jelentkező iskola vehet részt a versenyen, amely összesen 5 fordulóból áll majd. Az első diadal október 19-én a sportcsarnokban lesz, december 7-én a második a műjégpályán, 2013. februárban a Napfényfürdőben, április 26-án a Maty-éren a harmadik és negyedik, a döntő pedig 2013. május 18-án az újszegedi sportcsarnokban és a Kisstadionban lesz majd. A döntő nyertese a bajnoknak járó címerpajzsot és egy magyarországi csapatutazást nyer, de további ajándékot is kapnak majd a helyezettek, illetve a támogatók segítségével a felkészítő tanárokat is díjazzák. „Egyedülálló kezdeményezés, nem mérhető hozzá semmilyen más tömegsport-program. Az első 10 iskola, amely tud regisztrálni a versenyen, olyan tapasztalatokkal zárhatja a versengést, hogy 2013-ban is jelentkezni fog. Szerettük volna a gyerekeket megmozgatni, motiválni a tanárokkal együtt. Egy sportcsarnokban, jégpályán vagy fürdőben sportolva szórakozni mindenképp nagy élmény. Lesznek sorversenyek, csapatversenyek és meglepetés-feladatok” – mondta el portálunknak

Engi Gábor

, az általános iskolák versenyét szervező Vidáman Kft. cégvezetője, aki hozzátette, hogy a versenynapok között interaktív feladatokat is kapnak a csapatok a rendezvény weboldalán, ahol a részletes információkat is megtalálják a pontozásról, és versenyek lebonyolításáról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.