Sport

Hét szegedi cselgáncsozó a dobogó tetején + FOTÓK

Hét szegedi cselgáncsozó a dobogó tetején + FOTÓK

2012. szeptember 12., szerda
Hét szegedi cselgáncsozó a dobogó tetején + FOTÓK

287 sportoló lépett tatamira szombaton a Damit-kupa regionális cselgáncsversenyen. Hazai indulók mellett Szerbiából is érkeztek a Szegedi Judo Iskola SE rendezvényére, ami a sportág egyik legnagyobb utánpótlás-bázisát biztosítja. Hét szegedi cselgáncsozó is a dobogó tetejére állhatott.

Öt tatamin közel ötszáz mérkőzést vívtak meg a Damit-kupa regionális cselgáncsversenyén szombaton. Magyar versenyzők mellett számos ifjú tehetség érkezett a Vajdaságból is, nemzetközivé téve a megmérettetést. Tíz órától délután ötig öt korcsoportra osztva mérkőztek meg egymással a harcművészek, a nap végére pedig hét szegedi versenyző is felállhatott a dobogó tetejére. A Szegedi Judo Iskola SE növendékeinek a következő eredményeket érték el. Az U10-es korosztályban 22 kg-os súlycsoportban

Szilágyi Kornél

első,

Olajos Tamás

második lett. 25 kg-ban

Szilágyi Ábel

negyedikként, 27 kg-ban

Tóth Miklós

másodikként, 33 kg-ban

Zádori Bálint

másodikként zárt. Diák "C" korcsoportban (2002-es születésűek) 30 kg-ban

Török Ákos

ötödik, 39 kg-ban

Szabó Vilmos

második, 55 kg-ban

Berki Ádám

harmadik,

Kiss Dániel

negyedik, +55 kg-ban

Tompa Márton

első lett. Diák "B" korcsoportban (2001-esek) 38 kg-ban

Pesti Gellért

a negyedik, míg 60 kg-ban

Dorn Csanád

a második helyen végzett. Diák "A" korcsoportban (2000-esek) 38 kg-ban

Herzog Dániel

győzött, 41 kg-ban

Németh Ákos

harmadik, 49 kg-ban

Bozsák Bese

első, 54 kg-ban

Tompa Péter

második lett. A serdülők mezőnyében 33 kg-ban

Korom Kristóf

a második, 36 kg-ban

Bindics Botond

ugyancsak a második, 40 kg-ban Herzog Dániel az első,

Berzeli Ákos

a harmadik, míg Németh Ákos az ötödik, 45 kg-ban

Farkas János

az első, 50 kg-ban Bozsák Bese az ötödik, 55 kg-ban

Tompa Péter

az ötödik, 66 kg-ban

Szabó Márton

a második,

Dorn Balázs

a hetedik helyen fejezte be a küzdelmeket, a +81 kg-ban pedig

Papp Norbert

nyakába akasztották az aranyérmet. A szegedi fiatalok edzői:

Katona Pál, Vörös Zoltán, Vörös Péter, Szilágyi Csaba

. A Damit-kupa fiú nyertese Farkas János lett, az ő súlycsoportjában indultak a legtöbben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.