Hátország: megszületett a Szeged 2011 első diadala

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szeged 2011 korosztályos gárdái közül az U15-ösök nevéhez fűződik a 2012/13-as szezon első sikere, Barna Szabolcs és Vitos Gergő gólerős játékával nem tudott mit kezdeni a Makó.

Nem kezdték túl jól szereplésüket a Szeged 2011 nyáron összeállított utánpótláscsapatai, hiszen az U19-es és U17-es gárda három, az U13-as alakulat két vereséggel rajtolt bajnokságában. A hétvégén viszont végre megtört a jég, hiszen az U15-ös alakulat egy vesztes meccs után második összecsapását már be tudta húzni, ezzel pedig javított a mérlegen – számolt be róla a krónikás, Vitos György.

U19 II. osztály Dél-Keleti csoport:

Szeged 2011 – Grosics Akadémia 0-4 (0-2)
Szeged 2011: Csala Róbert – Molnár Krisztián, Vecsernyés Bence, Daud Abushueghir, Szalai László, Lengyel Csaba, Köles Róbert (Farkas Ferenc 58′), Molnár Bertalan (Borbola Viktor 52′), Vangel Roland, Pielmus Roland (Fábián Zsolt 60′), Rózsa Ábel. Vezetőedző: Szabó Zsolt.

U17 II. osztály Dél-Keleti csoport:

Szeged 2011 – Grosics Akadémia 1-5 (1-1)
Szeged 2011: Pölös Tamás – Rózsa Csanád (Luczó Dominik 81′), Csamangó Tibor, Nikolényi Gábor (Luczó Dániel 75′, Kiss Attila, Glumac Ádám (Glumac Dávid 86′), Gyuris Péter, Szentes Bíró Tamás, Huszka Máté, Zádori Dominik (Ottlik Márk 69′), Antal Richárd (Dénes Roland 60′; Veres Zoltán 77′). Vezetőedző: Gonda László.
A szegedi gólszerző: Szentes Bíró Tamás (40′).

U15 II. osztály Dél-Keleti csoport:

Szeged 2011 – L-IT SZEAC Makó 5-1 (2-0)
Szeged 2011: Papp Attila – Dani Péter, Fodor Martin, Kisfaludi Tamás, Danicsipak Norbert – Tóth Tivadar (Gál Ákos 60′), Halasi Patrik (Andula János 50′; Sólyom Csaba 70′) – Gyuris Bence (Ördögh Richárd 52′), Sávai Bence, Balogh Márkó (Vitos Gergő 41′) – Barna Szabolcs. Vezetőedző: Kazi László.
A szegedi gólszerzők: Barna Szabolcs (17′, 25′, 76′), Vitos Gergő (67′, 78′)

U13 II. osztály Dél-Keleti csoport:

Szeged 2011 – L-IT SZEAC Makó 1-10 (1-5)
Szeged 2011: Tóth Alex – Papp János, Seres István, Tajti Sándor, Lekes Dávid, Varga Ádám, Gyuris Tamás, Doroiman Paul, Matovics Dániel, Kothencz Dániel, Dudás Gergő. Vezetőedző: Bóka Ferenc.
A szegedi gólszerző: Gyuris Tamás (20′)

Előző sztori

Embercsempész bűnszervezetet számolt fel a rendőrség Csongrád megyében

Következő sztori

Hátország: Tápén sem lassított a SZEOL-SZVSE-ifi