Bulvár

Embercsempész bűnszervezetet számolt fel a rendőrség Csongrád megyében

Embercsempész bűnszervezetet számolt fel a rendőrség Csongrád megyében

2012. szeptember 11., kedd
Embercsempész bűnszervezetet számolt fel a rendőrség Csongrád megyében

Összesen 13 gyanúsított, köztük magyar és szerbiai állampolgárok ellen javasol vádemelést a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya. A gyanú szerint a most felszámolt bűnszervezet arra alakult, hogy migránsokat illegálisan juttassanak el Nyugat-Európába.

Amint az ismert, 2012. március 14-én egy kisteherautóban 25 afgán és koszovói állampolgárt találtak a rendőrök Szőregen. Akkor elfogtak két magyar férfit is, akik a csoportot Ausztriába szerették volna eljuttatni. A bíróság a gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezte. Az igazságügyi műszaki szakértő megállapította, hogy a kisteherautóba bezsúfolt 25 embernek nem jutott elegendő levegő, így a határsértők rövid időn belül rosszul érezték volna magukat, ha nem állítják meg őket a rendőrök. A kiterjedt nyomozás eredményeként a rendőrök rövid időn belül elfogtak további hat magyar és egy szerbiai állampolgárt, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy az embercsempész hálózat tagjaként tevékenykedtek. Közülük hat főt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. A nyomozók gyanúja szerint a bűnszervezet szerbiai szállal is rendelkezett, így négy további szerbiai állampolgárral szemben bocsátott ki elfogatóparancsot a rendőrség. Az osztrák rendőri szervekkel történő együttműködés eredményeként Ausztriában további két főt fogtak el az ottani rendőrök, akik ellen az eljárást Ausztria folyatja, de a gyanú szerint szintén a bűnszervezethez tartoztak. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya a nyomozás során megállapította, hogy 85 elfogott határsértővel kapcsolatban egyértelműen igazolható, hogy a most felszámolt bűnszervezetnek fizettek azért, hogy Ausztriába juttassák el őket. A rendőrség a nyomozást befejezte és az iratokat bűnszervezetben, üzletszerűen, részben a sértett sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette megalapozott gyanúja miatt az ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte. A gyanúsítottak akár 16 év szabadságvesztést is kaphatnak, amennyiben a bíróság elítéli őket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.