Közélet

Több születés és halálozás, mérsékeltebb népességcsökkenés

Több születés és halálozás, mérsékeltebb népességcsökkenés

2012. augusztus 22., szerda
Több születés és halálozás, mérsékeltebb népességcsökkenés

Több gyermek született, de a halálozások száma is kismértékben emelkedett 2012 első félévében az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.

A KSH adatai szerint idén január és június között 43 ezer 603 gyermek született, ez 4,5 százalékkal több mint egy évvel korábban; a halálozások száma pedig 66 ezer 833 volt, ami 0,7 százalékos emelkedést jelent. A természetes fogyás 23 ezer 230 fő volt, 1453-mal kevesebb az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 17 ezer fővel csökkent. Eszerint a becsült lélekszám az időszak végén 9 millió 941 ezer fő volt. A házasságkötések száma az elmúlt évi kismértékű emelkedést követően az idei év első hat hónapjában ismét enyhén csökkenő irányt mutatott. Összességében 2012 első félévében 14 ezer 377 házasságot kötöttek, ez 1,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - olvasható a jelentésben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.