Vélemény

Mert nem lehet elégszer

Mert nem lehet elégszer

2012. augusztus 22., szerda
Mert nem lehet elégszer

Már jó néhány nap eltelt az olimpia vége óta, sokan sok helyen kifejtették véleményüket, én is számtalan esetben gondolkodtam el a történteken, a látottakon. De nem lehet elégszer.

Nem lehet elégszer elmondani, kifejezni azt a jó érzést, amit az jelent, hogy a tízmilliós Magyarország ismét a világ abszolút élmezőnyében végzett, örömmel töltve el azon magyarok szívét is, akik jelenleg, hivatalosan nem lehetnek ennek az országnak a lakói. Az eredmény értékeléséhez nagyon is hozzátartozik, hogy az éremtáblázaton előttünk végzett országok lélekszámban és gazdasági erőben nagyságrendekkel erősebbek nálunk - ezek között a legkisebb ország a közel ötvenmilliós Dél-Korea - és ugyanilyen országok számosan bőven mögöttünk végeztek. És ha az eredményeket az aranyérmek abszolút számánál sokkal reálisabban kifejező, a lakosság lélekszámához viszonyított számában mérjük, a helyzet még jobb, hiszen például Új-Zéland vagy Jamaica társaságában még a kilencedik helynél is előkelőbb helyen végeztünk. Mert ugye azt senki sem gondolja komolyan, hogy reális dolog egy 1,3 milliárdos Kína és a tízmilliós Magyarország aranyainak számát "egy az egyben" összemérni. De túl az aranyakon. A mai világban, a résztvevő országok számát, a verseny erősségét tekintve óriási eredmény akár egy úszó döntőbe bekerülni. A világ legjobb nyolca közé. Ott már nincs vesztes. Ott már egy magyar sem lehet vesztes, mert ott lenni fantasztikus eredmény. Egy magyar úszó váltó az olimpiai döntőben. Ez meseszép. Egy kajakdöntőben lenni meseszép. Gyurta úszása után a nyilatkozatát is hallgatni. Meseszép. Mindhárom labdacsapatunk a világ csapatai között az első ötben végzett. A csodálatos sorozat a vízilabdában sem szakadt meg. Ismét gyönyörű eredmény született, hiszen megint az élbolyban végeztünk. És a szegediek ismét kitettek magukért. Mikler hihetetlen védései, Lékai villámbetörései, Vadkerti játéka, Janics, Vajda hajrái. Együtt szorítani nekik. Szinte extázisban. De jó volt. Csak ennél rosszabb sose legyen. Hajrá Magyarok! Hajrá magyarszívűek.

Forrás:

Pocsai Blanka képviselői blogja

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.