Sport

Fogathajtás: Lázár és a magyar csapat vezet a díjhajtás után + FOTÓK

Fogathajtás: Lázár és a magyar csapat vezet a díjhajtás után + FOTÓK

2012. augusztus 24., péntek
Fogathajtás: Lázár és a magyar csapat vezet a díjhajtás után + FOTÓK

A hétszeres világbajnok Lázár Vilmos és a magyar csapat áll az élen a pénteki díjhajtás után a Fábiánsebestyénben vasárnapig tartó kettesfogathajtó Duna-Alpesi Kupán, amely egyben a magyar bajnoki döntő is.

A pénteki 30 induló közül a Magyar Lovasszövetség elnökeként is tevékenykedő

Lázár

bizonyult a legjobbnak 45,06 hibaponttal. Mögötte a magyar csapat két másik tagja,

Margitai Sándor

és

ifjabb Nagy Tibor

végzett a második és harmadik helyen, így triójuk nagy fölénnyel vezet Ausztria és Csehország előtt a csapatversenyben, amelynek eredményébe minden számban a hármasok két jobbik tagjának teljesítménye számít bele. Legutóbb tíz éve, 2002-ben született magyar siker a Duna-Alpesi Kupán, akkor egyéniben

Nyúl Zoltán

, csapatban pedig Magyarország győzött. A csütörtökön szereplő hajtók közül a legjobbnak bizonyuló

Hódi Károly

csak Lázártól és Margitaitól marad el, de az ő eredménye csak a magyar bajnokságba számít, a Duna-Alpesi Kupába nem. A hét ország 45 fogatának részvételével zajló esemény, amelynek Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára a védnöke, szombaton a maratonhajtással folytatódik és vasárnap az akadályhajtással zárul.

Duna-Alpesi Kupa Nemzetközi Fogathajtó Verseny, állás a díjhajtás után:

Egyéni:

1. Lázár Vilmos 45,06 hibapont 2. Margitai Sándor 50,94 3. Hódi Károly 51,07 4. ifj. Nagy Tibor 51,48

Csapat:

1. Magyarország 96,00 hibapont 2. Ausztria 115,71 3. Csehország 123,14

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.