Fiatalokat vertek Nagyváradon, mert magyarul beszéltek

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagyváradon két romániai magyar fiatalt bántalmaztak azért, mert magyarul beszéltek – írta pénteken a nagyváradi Erdon.ro hírportál.

Az incidens csütörtökre virradóra történt, amikor a két bántalmazott három román nemzetiségű társával együtt kosárlabdázott a várad-rogériuszi református templom mögötti sportpályán. Éjfél körül felbukkant egy tizenkét fős társaság – írta a portál -, de először úgy tűnt, hogy rövid szóváltás után továbbállnak. Amikor azonban a társaság leghangosabb tagja meghallotta a két magyar fiatalt anyanyelvükön beszélni, visszafordult, és kötekedni kezdett velük – állítják a bántalmazottak. Utóbbiak szerint “a támadó” azt mondta nekik, hogy Romániában beszéljenek románul, vagy költözzenek el onnan. A portál szerint kényszerítette őket arra, hogy mondják el a román himnuszt, ugyanakkor többször megrúgta, illetve megütötte őket egy fémből készült golfütővel. Az eset etnikai jellegét bizonyítja a portál szerint az is, hogy a három román fiatalt elengedték.

A két bántalmazott fiatal négy napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett a törvényszéki orvostani jelentés szerint. A rendőrségen felolvasták a bántalmazottak számára a másik fél nyilatkozatát is. Ebben a támadók azt állították, hogy a magyarok voltak tizenöten, és ők csak öten, a golfütő is a magyaroké volt, és csak azért került hozzájuk, mert elvették tőlük, amikor a magyarok szerintük rájuk támadtak. Emellett azt állították, hogy a magyar fiatalok akarták elénekeltetni velük a magyar himnuszt – olvasható az erdon.ro hírportálon.

Előző sztori

Olimpia: döntőben a férfi vegyes váltó, Bor Barna vigaszágon + FOTÓK

Default thumbnail
Következő sztori

Csaknem 900 ezer cégtulajdonos van Magyarországon

Legutóbbi hasonló cikkek