A 100 éves Molnár Ernőt köszöntötték + FOTÓK

„Nyugalom, kevés alkohol, illetve sok-sok munka és sport” – ez a hosszú élet titka Molnár Ernő szerint. A száz esztendős szegedi férfit egy étteremben köszöntötte családja, így unokákkal és dédunokákkal közösen ünnepelte meg az immár mögötte álló évszázadot.

Egy fia van, illetve két unokával és négy dédunokával is büszkélkedhet a száz esztendős

Molnár Ernő

, akikkel hetente többször is találkozik. Mint elmondta, nagyon szereti nézni ahogy játszanak és hancúroznak, s bár már nem tud velük szaladgálni, nagy öröm számára, hogy szerető család veszi körül. Az önkormányzat képviseletében

Novkov Veszelinka

, a Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda vezetője virággal és ajándékcsomaggal köszöntötte Molnár Ernőt, valamint a város oklevelét és Orbán Viktor miniszterelnök levelét is átnyújtotta a száz éves szegedi lakosnak. Ernő bácsi minden nap hét óra körül kell, ahogy mondja, nyugdíjas létére ugyan minek is kelne korábban. Elkészíti reggelijét, kávét főz, kilenc órakor megreggelizik, újságot olvas. Lakása ablaka az egyik körútra néz, s sokszor figyeli a forgalmat. Portálunknak elmondta tévét is szokott nézni, de őt csak a híradó és a természetfilmek érdeklik. A ház folyosóján virágai is vannak, amiket ő gondoz, és rendszeresen elriasztja a galambokat is. Nehéz esztendőkből is kijutott a neki, gyerekkorában családjával együtt telepítették ki a Felvidékről, Kisszebenről Ernő bácsit, majd a háború után orosz hadifogságban is volt négy évig, mégis viccelődve mesélt ezekről a kemény évekről. Portálunknak elmondta, csak úgy lehetett túlélni, ha az ember megpróbálta könnyedén venni.

Hetven esztendős fiától, ifj. Molnár Ernőtől megtudtuk, édesapja állattartással is foglalkozott, majd gyárakban dolgozott, például a kendergyárban. Iskoláit áttelepített gyerekként nem tudta befejezni, s szakmát sem tudott akkor tanulni. „A háborúban először a repülősöknél a földi személyzet tagja volt, majd az egészségügyisekhez került, a mostani 2-es kórház üzemelt katonai kórházként a háború idején. A front elől a katonakórházzal együtt menekült apám Esztergom felé, s fogságba esett. Hiába nem volt katona, elvitték őket. Én anyámmal Győrben maradtam, addig menekültünk 1944 őszén. Én rá nem emlékeztem, akkor ismertem meg, amikor szabadult az orosz fogságból 1948-ban” – idézte fel fia a háború idején történteket. A fogság viszontagságai után közel egy évig tartott mire talpra állt Ernő bácsi, s az Anna fürdőben kapott munkát. „Mindig szorgalmas, munka- és rendszerető ember volt apám, meg voltak elégedve a munkájával. Masszőr és úszómester volt, egészségügyi felügyelő. 1957 elején viszont kitették a szűrét. A fürdő főbejárata előtt akkoriban volt egy vörös csillag, s apám szólt, hogy szedjék le, mielőtt a tömeg teszi meg, mert az rombolással is járhat. Végül ezért kellett távoznia munkahelyéről, mondván ellenforradalmi tevékenységet végzett” – jegyezte meg. A százéves Ernő bácsi ezután is boldogult, a Szegedi Hangszergyárban kapott munkát, s egészen nyugdíjazásáig ott dolgozott. Befejezte az általános iskolát is, sőt szakmát is tanult, hangszerkészítő lett belőle.