Közélet

Emlékező menet Szegeden Horthy Miklósról

Emlékező menet Szegeden Horthy Miklósról

2012. július 27., péntek
Emlékező menet Szegeden Horthy Miklósról

Az 1919-ben Szegeden töltött két hónap meghatározó volt nemcsak Horthy, hanem az ország számára is. A későbbi kormányzó a városban találkozott páter Zadravecz Istvánnal, az alsóvárosi ferences kolostor vezetőjével, aki akkoriban a szegedi szellemi élet meghatározó egyénisége volt. Második alkalommal emlékeznek meg erről szombaton.

Július 28-án ismét emlékező menetet tartanak a kormányzó tiszteletére, mely a volt Foka telepnél található Horthy-csónakháztól, 14.15-kor indul. A Kass Szállónál – ahol 1919-ben

Horthy Miklós

szegedi tartózkodása idején lakott – 14.45-kor ünnepi beszédre kerül sor, majd az emlékezők átvonulnak a Klauzál térre, ahol ünnepi műsor lesz. Ezt követően a menet elindul a Szentháromság utcán át a Mátyás téri templomba, ahol 18 órakor ünnepi szentmisén vesznek részt, majd 18.45-kor a Földmíves utca 7. száma előtt – ahol az egykori gazdakör épülete volt – zárul a megemlékezés.

Horthy és Szeged

Az 1919-ben Szegeden töltött két hónap meghatározó volt nemcsak Horthy, hanem az ország számára is. A későbbi kormányzó a városban találkozott páter

Zadravecz Istvánnal

, az alsóvárosi ferences kolostor vezetőjével, aki akkoriban a szegedi szellemi élet meghatározó egyénisége volt. Zadravecz páter pontosan tudta, hogy a magyar társadalomnak olyan vezéregyéniségre van szüksége, aki képes annak élére állni és rendet teremteni, és erre Horthyt látta a legalkalmasabbnak.

A későbbi kormányzó ezt az időszakot sohasem feledte, így amikor a szegedi reformátusoknak – a Romániából áttelepült egyetem oktatói és családjai miatt – szűkösnek bizonyult az Anna-kúti kakasos templom, 15 ezer koronát és a Honvéd téri saroktelket adományozta egy új templom felépítésére. Nevéhez fűződik többek között a Szegedi Tudományegyetem

Klebelsberg Kunóval

való elindítása, a Fogadalmi templom megakadt építkezésének folytatása, valamint az ötezredik népiskolai tanterem, a rókusi iskola megépítése is. Az általa alapított egészségügyi intézmény a hajdani OTI, majd a későbbi SZTK néven ismert, az Aradi vértanúk és a Tisza Lajos körút sarkán álló épületet és a benne nyújtott, a kor magas színvonalát képviselő orvosi szolgáltatásokat is neki köszönhetjük. Az alábbi linkre kattintva tekintse meg

a rendezvény plakátját!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.