Bulvár

Több milliót titkolt el egy cégvezető csődeljáráskor

Több milliót titkolt el egy cégvezető csődeljáráskor

2012. június 13., szerda
Több milliót titkolt el egy cégvezető csődeljáráskor

Értékes munkagépeket és több tízmillió forintot titkolt el a felszámoló elől egy építőipari céget vezető kecskeméti ügyvéd, az ellene csődbűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás iratait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.

Sárközi Alexandra

, a NAV bűnügyi szóvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: több mint tíz évvel ezelőtt alapított építőipari kft.-t a kecskeméti ügyvéd és ismerőse; a cég tényleges vezetője az előbbi volt. A társaság tartozásainak felhalmozódása miatt a bíróság elrendelte a felszámolást, és a hitelezők be is jelentették igényüket a felszámolónak. Ekkor derült ki, hogy a kft. tulajdonában nagy értékű munkagépek és pénzeszközök vannak. Azáltal, hogy ezeket a 47 éves ügyvéd nem adta át a felszámolónak, megakadályozta a hitelezők által bejelentett 43 millió forintos tartozás kielégítését, ezért a felszámoló feljelentette őt a NAV nyomozó szervénél. A szóvivő szerint a férfi lakásán és irodájában tartott házkutatáskor kiderült, hogy a cég további csaknem hatvanmillió forinttal rendelkezik, amelyet az ügyvéd szintén eltitkolt. A csődbűncselekmény bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás iratait a NAV pénzügyi nyomozói az ügyvéd elleni vádemelési javaslattal a Kecskeméti Városi Ügyészségnek küldték meg. Az ügyvéd gyanúsítottként történt kihallgatásáról az illetékes ügyvédi kamarát is tájékoztatták.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.