Bulvár

Szlovák embercsempészeket ítéltek el Szegeden (FRISSÍTVE)

Szlovák embercsempészeket ítéltek el Szegeden (FRISSÍTVE)

2012. június 26., kedd
Szlovák embercsempészeket ítéltek el Szegeden (FRISSÍTVE)

Három és féltől nyolc évig terjedő fegyházbüntetéssel sújtott jogerősen a Szegedi Ítélőtábla kedden három szlovák férfit, akik egy bűnszervezet tagjaiként illegális migránsokat szállítottak el járműveiken a magyar-szerb határ térségéből.

Személyenként 1200-2000 euró közötti összegeket fizettek a mások mellett albán, koszovói és palesztin migránsok azért, hogy a bűnszervezet az általuk megjelölt nyugat-európai országokba juttassa őket. A külföldi állampolgárok a zöldhatáron keresztül jutottak Szerbiából magyar területre Tiszasziget és Kübekháza térségében. Úti céljuk alapján jobb vagy bal karjukon szalaggal látták el, és ennek alapján vitték őket Nyugat-Európába. A szállítást végző 40 éves első- és 23 esztendős másodrendű vádlottnak a járműveket és a pénzt a harmadrendű vádlott biztosította, utóbbi tartotta a kapcsolatot a bűnszervezet szerbiai tagjaival is. 2010. november 14-én kora reggel a másodrendű vádlott vett fel Tiszasziget közelében szlovák rendszámú autójába négy albán és egy koszovói határsértőt, az elsőrendű vádlott pedig kisteherautójával tíz másik, szintén a zöldhatáron keresztül érkező migránst. A másodrendű vádlottat a határrendész járőrök Szeged-Szőregen igazoltatták, majd őrizetbe vették. Az elsőrendű vádlottnak azonban sikerült kitennie utasait. A férfi három nap múlva újra próbálkozott, Kübekháza térségében 16 koszovói és 2 palesztin állampolgárt vett fel kisteherautójára, ekkor azonban a határrendészek elfogták. Igazoltatásakor az útlevelében 500 eurót adott át az intézkedő rendőröknek, ők azonban nem fogadták el a pénzt. A táblabíróság embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek a szlovák állampolgárokat. Grüger Milan elsőrendű vádlottat emellett kétrendbeli hivatali visszaélés bűntettében is elmarasztalta az ítélőtábla, rá a bíróság nyolc év fegyházbüntetést szabott ki. A másodrendű vádlott három és fél év, a harmadrendű hat és fél év fegyházat kapott. A bűncselekményeket bűnszervezetben elkövető vádlottak - akiket öt, illetve tíz esztendőre kiutasítottak Magyarország területéről - nem bocsáthatók feltételes szabadságra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.