Közélet

Rétes, béles és burek is sült Újszentivánon + FOTÓK

Rétes, béles és burek is sült Újszentivánon + FOTÓK

2012. június 25., hétfő
Rétes, béles és burek is sült Újszentivánon + FOTÓK

Huszadik alkalommal nyújtották a rétest az Újszentiváni Rétes- és Falunapon. A tésztasütő versenyre vasárnap kilenc csapat nevezett.

Király Mihályné

, azaz „Zsombói Marika” túrós, meggyes, almás, káposztás, mákos és diós fajtákat készített. Mindegyik egyféle, Marika néni nem keveri az ízeket, a hagyományok szerint süt. Egy kiló liszt, három tojás sárgája, egy kanál ecet, hat deci folyadék, fele tej, fele víz – sorolta az összetevőket. Teljes fényes simára kidagasztjuk, nyolc cipóra elvágjuk, majd húsz deka zsírt kikeverünk két kanál ecettel, egy marék liszttel habosra. Egy órát hagyjuk pihenni. „Nehéz szép vékonyra nyújtani, főleg ilyen melegben” – tudtuk meg a zsombói nevezőtől, aki többszörös díjnyertes, pedig nem szakmája a rétessütés, csak úgy háziasszonyként foglalatoskodik vele, jóllehet több száz ismerőse lakodalmára csinált már rétest, és tizennégy éve süt a zsombói Nagycsaládos Egyesületnek hobbiból. A káposztásrétest is édesen szereti készíteni, jóllehet vannak, akik sóval-borssal ízesítik. Volt, aki füstölt csülkös rétessel kínálta, de az Marika néni szerint már inkább húsétel, nem sütemény. Portálunknak elmondta, lakodalmakban tanulta el a réteskészítés művészetét. Miért sütött a parasztember rétest? Disznót vágtak, volt zsír bőven, gabonájából liszt is akadt, egy diófa, meggyfa biztosan állt az udvaron, vagyis környezetében megtalálta mindazt, ami kellett hozzá – így Király Mihályné.

Nagy Péter

, a Szegedi Lelkesedés SK súlyemelője zsűritagként már húsz rétes kóstolása felett járt, mikor kérdeztük. Az olimpikon dicsérte a rétesfesztivált, és elmondta, aznapi favoritja egy csokismeggyes rétes volt, de az otthoni ízeket idéző káposztás és túrós sütemények is kedvére valók voltak. „Édespárti vagyok, de nem nagyon válogatok, finom legyen a rétes, az a lényeg!” – összegzett portálunknak a sportoló.

A réteskészítő verseny előzetes felkészülést igényel, még többet is, mint például egy pörkölt, mert a tésztát össze kell állítani, megfelelő ideig kell pihentetni, majd nyújtani. Ha fúj a szél, szárítja a rétest, ezért kellett leengedett sátorban rendezni a megmérettetést – magyarázta Putnik Lázár újszentiváni polgármester. Hozzátette: fontos a hőmérséklet is, melyre most nem volt különösebb panasz. Érdekesebbnél érdekesebb rétesköltemények születtek, Somogy megyéből Mesztegnyőről is érkeztek vendégek, ahol szintén van rétesfesztivál, az ő tésztájuk abszolút nem olyan, mint az itteni – tudtuk meg a polgármestertől. Szerbiából, a Bánátból is nevezett egy csapat, ők bureket készítettek. A Felvidékről, Kisgérecről jött süteménybarátok pedig géresi bélessel próbálták a „hasánál fogva” vezetni a zsűrit. A szegedi Németh Gyula a Chokito-típusú rétesre szavazott: ronda és finom. Mint megtudtuk, a tésztát mákosgubával, rumosmeggyel, túróval és almával ízesítette. A tévéből, Benke Laci bácsitól tanulta meg a mákosgubás meggyesrétest, amit felturbózott rumosmeggyel, illetve egy szilveszteri sütemény adta a további ötletet a finomításhoz. „A világ legfinomabb rétesét készítettem el, lehet, hogy nem nyerünk vele, de akkor is a mienk a legjobb” – így reklámozta Németh Gyula a „Gyula harmadik rétese” nevet viselő finomságot. Délutánra az eredmény is megszületett. Mind túrós, almás és meggyes kategóriában Zsombói Marika vitte el a pálmát. A sósok csoportjában a burek hozta el az első díjat a törökkanizsaiaknak. Az édes-különlegesek közt a mesztegnyőiek rétese bizonyult a legkiválóbbnak. Nem maradt elismerés nélkül Gyula harmadik, Chokito-rétese sem, amit különdíjjal jutalmaztak, akárcsak a felvidéki bélest.

Eredmények:

Almás kategória I. "Zsombói Marika" II. Grup femina - Gottlob - Románia III. Mesztegnyő község Önkormányzata Túrós kategória I. "Zsombói Marika" II. "Unoka és a mama" III. "Öttömösi ötök ötletei" Meggyes kategória I. "Zsombói Marika" II. Grup femina - Gottlob - Románia III. "Öttömösi ötök ötletei" Sós rétes kategória I. Törökkanizsa - Novi Knezevac - Szerbia II. Grup femina - Gottlob - Románia III. "Öttömösi ötök ötletei" Édes-különleges kategória I. Mesztegnyő község Önkormányzata II. Újszentiván Község Önkormányzata III. "Zsombói Marika" Különdíj: Kisgéresi bélessütő asszonyok "Gyula 3. rétese"- Szeged

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.