Kosárlabda: Molnár József a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A következő szezontól új vezetőedző irányítja a Naturtex-SZTE-Szedeák NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapatát: Fodor Pétert Molnár József váltja a kispadon. Az új trénerrel egy plusz egyéves szerződést kötött a klub.

Molnár József 41 éves, nős, két gyermek, a hatéves Bálint és a kétéves Mira édesapja. A körmendi származású szakember a gimnáziumot Zalaegerszegen végezte, játszott mindkét város utánpótlás csapataiban. Az ELTE Bölcsészkarán, pszichológia szakon diplomázott, majd a Testnevelési Egyetemen végezte a kosárlabda szakedzőit. Ezzel párhuzamosan tanított is az intézményben a tanári, szakedzői es sportmenedzseri szakokon. Az egyetemi évek alatt kezdett utánpótlás csapatoknál edzősködni, az Óbudai Kaszásoknál, a Tizenkét Karátos Iskolában, a MAFC Kosársuliban, majd az Óbudai Kaszások NB I B-be feljutott együttesének vezetőedzője lett. Mivel kedvese az Egyesült Államokban dolgozott, a tengerentúlra költözött, a következő állomás pedig Új-Zéland lett. Egy évet terveztek, kilenc lett belőle.

Az új-zélandi kosárlabda

Hogy a kosárlabdában kevésbé jártas olvasó el tudja helyezni Új-Zélandot a világ térképén: az ország férfi válogatottja a legutóbbi három világbajnokságon részt vett, 2002-ben a negyedik(!), 2006-ban a 16., míg 2010-ben a 12. helyen végzett. Az együttes a 2004-es athéni olimpián a csoportkörben legyőzte Szerbia és Montenegró válogatottját, és remekül helytállt a két későbbi döntős ellen is: az olaszoktól két-, az olimpiai bajnok argentinoktól pedig mindössze négypontos vereséget szenvedett, és végül tizedikként zárt.

Szinte a repülőről leszállva elindított egy kosaras tábort, majd egyre előrébb lépve saját kosársulit szervezett. Középiskolás és junior szinten edzősködött, később a junior majd a felnőtt válogatottal dolgozott, a folytatásban pedig egy évig az első ligában is tevékenykedett a Nelson Giants edzőjeként. Molnár József sokat tanult az új-zélandi és az ausztrál trénerektől, ám mivel az európai kosarasélet pezsgőbb az új-zélandinál, a hazatérés mellett döntött. Tudását és tapasztalatait mostantól a Naturtex-SZTE-Szedeáknál kamatoztathatja.

“Nem ért váratlanul a Szedeák megkeresése, köszönöm a klubvezetés bizalmát. A családom nevében is mondhatom, örülünk, hogy Szegedre költözhetünk” – mondta Molnár József. “Komoly terveim vannak, összhangban a klub nem titkolt szándékával: rájátszásba vinni a csapatot. Az előző idény mérkőzéseit végignézve, ez egyáltalán nem lehetetlen küldetés. A legfontosabb, hogy felépítsünk egy olyan csapatot, amelyben a játékosok a közös sikerek elérése érdekében együtt gondolkoznak, éreznek a pályán és azon kívül is. Ha mindannyian alázattal és a saját szerepünk ismeretében maximális odaadással dolgozunk majd, akkor komoly sikereket érhetünk el. Ígérhetem, hogy játékosaink a bajnokság legelejétől a legvégéig fizikálisan és mentálisan is készen lesznek a kihívásokra, és képesek lesznek majd nehéz szituációkban is jó döntéseket hozni. Dolgozni fogunk azon, hogy védekezésünkkel borsot törjünk ellenfeleink orra alá; egyénileg és csapatszinten is kemény, határozott, megalkuvást nem tűrő védekezést láthatnak majd tőlünk. Látványos, gyors kosárlabdát fogunk játszani mindkét irányban, komoly hangsúlyt fektetve az átmeneti játékokra. Végül, de nem utolsósorban: figyelemmel kísérjük és továbbfejlesztjük a helyi utánpótlást, felmutatva a legtehetségesebb fiataloknak azt az utat, hogy hogyan juthatnak el a legmagasabb szintre a sportágukban.”

Dr. Kardos Péter, a Naturtex-SZTE-Szedeák elnöke a következőképpen nyilatkozott az edzőváltásról:
“Köszönettel tartozunk Fodor Péternek az elmúlt két és fél évben elvégzett eredményes munkáért, ám minden klub életében eljön az a pillanat, amikor az edzőnek és a csapatnak is szüksége van a megújulásra. Ezért közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy nem hosszabbítjuk meg Péter lejáró szerződését” – mondta a klub első embere. “Az új tréner kijelölésével kapcsolatban alapos munkát végeztünk, minden szempontból megvizsgáltuk a helyzetet, és ezek után döntöttünk Molnár József mellett. Az eddigi beszélgetéseink meggyőztek arról, hogy kitűnően felkészült, végtelenül ambíciózus szakember, aki a legutóbbi szezon mérkőzéseinek felvételét elemezve azonnal megkezdte a csapat feltérképezését. A jövő évi keretet természetesen már az új vezetőedző véleménye és javaslatai alapján állítjuk majd össze.”

Előző sztori

Családbarát szabad strand a Partfürdőn + FOTÓK

Default thumbnail
Következő sztori

Félmillió új munkahely kellene az uniós átlaghoz

Legutóbbi hasonló cikkek