Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Közélet

Jobbik: “ordító” kettős mérce az igazságszolgáltatásban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A Jobbik szerint “ordító” az a kettős mérce, amelyet az igazságszolgáltatásban alkalmaznak a holokauszt-tagadás és a kommunista rendszer bűneinek tagadásának elbírálásakor. Erről Szilágyi György beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.

A jobbikos politikus felidézte azt a törvényszakaszt, amely szerint “az a személy, aki nemzeti szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más emberiség elleni bűncselekmények tényét tagadja, az bűncselekményt követ el”. Vagyis a Jobbik szerint ez az egy szakasz vonatkozik a holokauszt-tagadásra és a kommunista bűnök tagadására is. A gyakorlat ugyanakkor nem ezt mutatja – mondta Szilágyi György. Ismertette: egy 2011-ben elkövetett holokauszt-tagadás miatt a napokban egy év hat hónap börtönre ítéltek egy férfit, akinek mellékbüntetésként évente el kell látogatnia a holokauszt emlékközpontba és beszámolót kell írnia a látogatásáról.

A jobbikos politikus hangsúlyozta: a hatóságok kizárólag a holokauszt-tagadás visszaszorítása érdekében alkalmaznak ilyen szigort. erre jó példa Biszku Béla ügye, amely 2010 óta húzódik, jelenleg az Alkotmánybíróság (AB) előtt van, amely azonban másfél éve nem nyilvánult meg. A Jobbik éppen ezért felszólítja a kormányt és azon belül Navracsics Tibor igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja felül az ítélkezési gyakorlatot és szüntesse meg az “ordító kettős mércét” az igazságszolgáltatásban.

Tovább olvasom

Hírzóna

Ősszel tárgyalhatja a parlament az új bortörvényt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Alapjaiban változik meg a szőlő-bor ágazat adminisztrációja.

Tovább olvasom

Közélet

Értelmezhetetlen járdasziget töri meg az út folytonosságát a ligetnél

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Erre vajon mi szükség volt?

Tovább olvasom

Közélet

Jó ütemben halad az ország egyik legmodernebb arénájának építése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A 2021 őszére tervezett átadás után az ország egyik legmodernebb multifunkcionális rendezvénycsarnokát vehetik birtokba a szegediek.

Tovább olvasom

Aktuál