Sport

Hátország: diákolimpiai országos döntőn szerepelt a HLA-Eötvös

Hátország: diákolimpiai országos döntőn szerepelt a HLA-Eötvös

2012. június 5., kedd
Hátország: diákolimpiai országos döntőn szerepelt a HLA-Eötvös

Ezekben a hetekben már az országos diákolimpia döntőit játszák a legtöbb sportágban. Labdarúgásban újabb vásárhelyi gárda képviselte megyénket a legjobbak között, a Hódmezővásárhelyi Labdarúgó Akadémia-HISZK Eötvös Székhelyintézmény csapata a Zalaegerszegen megrendezett V. korcsoportos döntőben szerepelt a közelmúltban. Az ott töltött három napról és az országos döntő tapasztalatairól Kandó Róbert testnevelő-edzőt kérdeztük.

- Az elmúlt év után idén ismét ott voltak az országos döntőben. Nehéz út vezetett Zalaegerszegig?

- Nem volt könnyű. A megyei versenyt esélyeshez méltóan sikerült megnyernünk, de idén is nagy csatát vívtunk a szegedi és makói ellenfeleinkkel. A területi döntő már nagy erőpróba volt, ahol minden tudására szüksége volt csapatunknak, hogy az országos döntőbe jussunk, de nagy küzdelemben ezt is sikerült megvalósítanunk. A focipályán tehát nehéz út után jutottunk el Zalaegerszegre. Sajnos nemcsak a focipályán, de az autópályán is akadtak nehézségeink. Idejében elindultunk a több száz kilométeres útra, de azzal nem számolhattunk, hogy egy baleset miatt órákat kellett állnunk az autópályán, így - a hasonló cipőben járó debreceniekkel együtt - valójában az utolsó utáni pillanatban estünk be az első mérkőzésre.

- Milyen csapatok jutottak az országos döntőbe és melyek voltak az ellenfelek?

- Az V. korcsoport az 1995-1996-os születésű játékosok korosztálya. Az országos döntőben hagyományosan nyolc csapat szerepel. Azt tapasztaltam, hogy a legjobbak közé jutásra már egy hagyományos rendszerű iskola csapata nem sok eséllyel pályázhat. Zalaegerszegen is szinte kivétel nélkül az akadémiák iskolái jutottak el. A mi csapatunk is az Eötvös sportosztályában tanulókra épül, akik heti nyolc edzéssel készülhetnek. A szombathelyi Illés Akadémia két csapata, a gimnáziumi és a szakmunkásképzős mellett a Nyíregyháza, a Debrecen, a Székesfehérvár és a Zalaegerszeg akadémiai csapatai, valamint a REAC Sportiskola voltak az ellenfeleink. A nyolc csapatot két négyes csoportba sorsolták, nekünk a hazaiak mellett az erősebbnek tartott szakmunkásképzős Illés Akadémia és a budapesti területi döntőt megnyerő REAC Sportiskola jutott.

- Hogyan sikerült helytállniuk ebben az erős mezőnyben?

- Az első ellenfelünk mindjárt a hazai csapat volt. Az első félidőben nem esett gól, sajnos szünet után kijött a játékosainkon a nyolc órás utazás fáradsága és ezt kihasználva két azonos képességű gárda küzdelméből a hazaiak kerültek ki 2-0 arányban győztesen. A második napon először a fővárosiak ellen mérkőztünk és félidőben még 1-0-ra vezettünk. Sajnos szünet után néhány fegyelmezetlenségünket ki tudta használni a jelentős fizikai fölényben lévő ellenfelünk és 3-1-re fordítani tudott. A harmadik csoportmérkőzésünkön, az addig mindkét mérkőzését fölényesen megnyerő Illés Akadémia ellen sokáig vezettünk, de a végén a szombathelyiek egyenlíteni tudtak, így a folytatásban csak a hetedik helyért mérkőzhettünk. A helyosztón az Illés Akadémia gimnáziumi gárdája ellen remek mérkőzést játszottunk, de 3-2-re kikaptunk, így a nyolcadik helyen végeztünk.

- Csalódottak voltak a döntő végén?

- Egyáltalán nem. Egymás utáni két évben ott lehettünk az ország legjobb nyolc csapata között, ahová már eljutni is egy nagy siker. Az ellenfeleink mellett a jelenlévő szakemberek és a Magyar Diáksport Szövetség vezetői is megismertek bennünket és egyre nagyobb elismeréssel beszélnek a Vásárhelyen folyó munkáról.

Jenei Péter

kollégámmal arról beszéltünk, hogy a következő év talán még ennél is sikeresebb lehet, hiszen ez évben az 1995. január 1 után születettek léphettek pályára és a mi csapatunkban mindössze hét -

Máté Dániel, Györgyi Ádám, Rácz László, Brizik-Bodrogi István, Király Dávid, Huszka Milán

és

Visnyei Tamás

- 1995-ös születésű labdarúgó játszott, míg tízen -

Szatmári Róbert, Király Bence, Katona György, Bartyik Roland, Kupecz Balázs, Szilágyi Ádám, Márki Milán, Mocsári Gyula, Molnár Zsolt

és

Varga Imre

- 1996-os születésűek voltak. Egy év itt még rengeteget számít, így talán elsősorban ezzel magyarázható a relatíve gyengébb szereplésünk. A díjátadón az Illés Akadémia Szakmunkásképző Tagozata vehette át az országos diákolimpiai bajnoknak járó díjat, második a Nyíregyháza, harmadik a Zalaegerszeg lett, amiből az is látszik, hogy eleve nagyon nehéz csoport volt a mienk. A díjátadón és hazaérkezésünket követően is sok dicséretet kaptunk, ami erőt adhat a folytatáshoz. Abban, hogy az országos döntőn szerepelhettünk, nagy segítséget kaptunk a HISZK Eötvös József Székhelyintézmény és a Hódmezővásárhelyi FC vezetésétől, valamint az önkormányzattól, amiért ezúton is szeretnék köszönetet mondani. A következő tanévben azért is dolgozunk, hogy jövőre is ott lehessünk az országos döntőben és talán akkor majd a helyezést tekintve is sikerül előbbre lépnünk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.