Közélet

A román miniszterelnök nem hagyja magát provokálni

A román miniszterelnök nem hagyja magát provokálni

2012. június 6., szerda
A román miniszterelnök nem hagyja magát provokálni

Victor Ponta román miniszterelnök szerint Romániának meg kell mutatnia Magyarországnak, hogy "okosabb és racionálisabb", s nem hagyja magát provokálni - tudatta maga a kormányfő Bukarestben.

A román kormány szerdai ülésének kezdetén - amikor még újságírók is bent lehettek a teremben -

Ponta Kövér László

magyar házelnök erdélyi látogatásáról úgy vélekedett, hogy annak "hosszú távú célja van". Megköszönte a belügy- és külügyminiszternek azt, ahogyan viszonyultak Kövér "provokáló és felelőtlen" magatartásához, és arra kérte őket, hogy továbbra is "határozott álláspontot" képviseljenek a magyar házelnökkel szemben. "Meg kell mutatnunk, hogy racionálisabbak és okosabbak vagyunk, nem hagyjuk magunkat provokálni, de nem is feszítjük túl a húrt. Az ilyen provokációknak hosszú távú céljuk van, nekünk pedig védenünk kell nemzeti érdekeinket, önazonosságunkat" - mondta Ponta.

Kövér László

kedden érkezett Erdélybe, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnökeként részt vegyen az erdélyi párt kampánykörútján. A látogatás előtt a román parlament házelnökei arra kérték, hogy halassza el vizitjét a vasárnapi romániai helyhatósági választás utáni időre. Kövér László azt mondta: látogatását jól megfontolta, és mivel jogi akadályát nem látta annak, hogy magánemberként ellátogasson egy EU-tagállamba, eljött segíteni az MPP választási kampányát, akárcsak négy évvel ezelőtt. Ugyancsak Erdélyben tartózkodik

Németh Zsolt

, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, akit egy másik magyar párt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnöke,

Tőkés László

hívott meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.