Sport

Úszás: Vásárhelyen készülnek Gyurtáék az Eb-re

Úszás: Vásárhelyen készülnek Gyurtáék az Eb-re

2012. május 9., szerda
Úszás: Vásárhelyen készülnek Gyurtáék az Eb-re

Hódmezővásárhelyen készül a május 21-én kezdődő debreceni úszó Európa-bajnokságra a magyar válogatott több tagja: Gyurta Dániel, testvére Gyurta Gergely, valamint Risztov Éva.

Gyárfás Tamás

, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a két edzés között tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta, lázasan folyik a felkészülés az Eb-re, illetve a londoni olimpiára. Komoly segítséget jelent, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat felajánlotta: a válogatott tagjai ingyenesen használhatják a Gyarmati Dezső Sportuszodát, és a város biztosítja számukra a szállást és az ellátást is. A sportvezető bízik benne, hogy Debrecenben a 2010-es margitszigeti úszó Eb-hez hasonló magyar sikerek születhetnek. Gyárfás Tamás szerint a nagy esélyes

Gyurta Dániel

, de hasonlóan jó eredményt várnak testvérétől

Gyurta Gergelytő

l, s a vásárhelyi kötődésű

Risztov Évától

is.

Lázár János

polgármester közölte, a jelenlegi edzőtábor már a sokadik alkalom, hogy a magyar válogatott tagjait vendégül láthatja a város. A politikus elmondta, az uszoda megépítése is kifejezetten sportcélokat szolgált, a létesítmény kihasználtsága pedig 100 százalékos, hazai és külföldi csapatok rendszeresen edzőtáboroznak itt. A polgármester kitért arra is, az önkormányzat valamennyi vásárhelyi diák számára térítésmentesen biztosítja az úszásoktatást, ami nemcsak a rendszeres testmozgás, hanem az utánpótlás-nevelés szempontjából is fontos. Az olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok Gyurta Dániel emlékeztetett rá, a pekingi olimpia óta nem volt olyan év, hogy ne edzettek volna Hódmezővásárhelyen, s olyan esztendő sem akadt 2008 óta, amikor ne nyert volna világversenyt. Az úszó közölte, a hódmezővásárhelyi körülmények teljes mértékben alkalmasak a felkészülésre, ezért elhatározták, a debreceni Eb-t követően a London előtti hajrára visszatérnek az alföldi városba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.