Habár az Európai Unió által április elsején beindított európai polgári kezdeményezés egy merész lépés a közvetlen demokrácia irányába, sokan úgy vélik, hogy a rendszer túl nehézkes ahhoz, hogy működjön, míg mások attól tartanak, hogy egyes furcsa kezdeményezések félrevihetik a folyamatot – írta internetes oldalán a Der Spiegel német hetilap pénteken.
Az egyik elsők között regisztrált kezdeményezés benyújtója például azt akarja elérni, hogy az EU himnuszát ezentúl eszperantó nyelven énekeljék. “Ez erősítheti a szolidaritást Európa-szerte, és büszkeséggel töltheti el a polgárokat közös európai törekvéseinket illetően. Fontos politikai következményei lehetnek” – indokolta beadványát a Spiegelnek Seán Ó Riain ötletgazda.
A kezdeményezés lehetővé teszi az EU lakosai számára, hogy jogalkotási javaslat előterjesztésére kérjék az Európai Bizottságot (EB). A Lisszaboni Szerződés által létrehozott intézmény már csak azért is figyelemre méltó, mert a 27 EU-tag közül 12 ország belső jogrendje nem ad lehetőséget hasonló polgári kezdeményezésre. Ideális esetben a kezdeményezés olyasmit hozhat, amire Európának nagy szüksége van: bevonhatja a lakosságot a politikai folyamatba. Azonban esetleges furcsa kezdeményezések vagy egyes pénzes érdekcsoportok befolyása könnyen félreviheti a folyamatot – írta a Der Spiegel.
A kezdeményezés sikerét a javaslatok benyújtását szabályozó szigorú eljárás is hátráltathatja. A kezdeményezést először nyilvántartásba kell vétetni. Ezt követően a javaslat benyújtásához azt legalább hét tagországból származó, legkevesebb egymillió uniós polgárnak kell támogatnia, s a hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni a minimálisan szükséges számú aláírást (Magyarország esetében ez 16500, míg a legnagyobb lélekszámú EU-tag Németországban 74250 szignó). Az aláírásokat a kezdeményezőnek egy éven belül kell összegyűjtenie.
Carsten Berg, a “kezdeményezés az európai polgári kezdeményezésért” elnevezésű, 120 civil szervezetet tömörítő csoport vezetője szerint az aláírások összegyűjtéséhez legalább egymillió euró szükséges. “Általában azt mondom a szervezőknek, hogy nagyjából egy eurós költséggel kell számolniuk aláírásonként. Ez a tapasztalat más országokban, ahol közvetlen demokratikus kezdeményezések vannak, például Svájcban. Még ha az aláírások nagy részét az interneten szedik össze, a hirdetés, ismeretterjesztés, fordítás és az ellenőrzés költségei akkor is jelentősek” – mondta.
Az egymilliós költség szinte lehetetlenné teszi, hogy alulról szerveződő, kisebb civil csoportok vagy magánszemélyek sikerrel járjanak, ez pedig a nagyobb, pénzes érdekcsoportoknak kedvez. Az amerikai Kalifornia államban például 1966 óta van lehetőség hasonló polgári kezdeményezések benyújtására, azonban az aláírásgyűjtés nehézségei miatt általában a nagyobb gazdasági és politikai érdekcsoportok javaslatai kerülnek elfogadásra – a civilek csak ritkán tudnak labdába rúgni. Ráadásul az EU-ban a földrajzi és nyelvi távolságok is tovább bonyolítják a folyamatot. Ezen félelmek korántsem megalapozatlanok: a The Independent brit lap például arról számolt be, hogy a szigetország két legnagyobb lobbicége nagyvállalatok hasznára akarja kihasználni a kezdeményezést.
Egyes szervezetek az adatgyűjtési szabályokkal kapcsolatban is aggodalmaiknak adtak hangot. Szerintük számos tagország túl sok információt kér az aláírók személyazonosságának igazolására – nevük, telefonszámuk és lakcímük mellett egyes helyeken útlevél- és személyi igazolvány számukat is meg kell adniuk a támogatóknak.
Ráadásul az aláírások összegyűjtése önmagában még nem jelenti azt, hogy a javaslatból jogszabály születik. Az EB számára csupán a kezdeményezések mérlegelése kötelező, azok elfogadása nem – így könnyen visszautasíthat egy nehéz munkával benyújtott javaslatot. Továbbá az EB kizárólag a saját hatáskörébe tartozó ügyekben indíthat törvényjavaslatot, így sok kezdeményezés már pusztán témaköre miatt elbukhat.
Intő példa a Greenpeace környezetvédő szervezet esete, amely 2010 márciusában (négy hónappal a Lisszaboni Szerződés életbe lépését követően) indított kezdeményezést a génmanipulált élelmiszerek betiltására. Habár a Greenpeace hét hónap alatt összegyűjtötte az egymillió aláírást, tizenkét országban is átlépve a minimális küszöböt, a Bizottság visszautasította a beadványt, arra hivatkozva, hogy azt a kezdeményezés hivatalos – 2012. áprilisi – megindítása előtt nyújtották be.
“A tanulság, hogy még ha eleget is teszel a szabályoknak, nincs rá garancia, hogy a Bizottság lépéseket tesz – mondta Mark Breddy, a Greenpeace EU szóvivője. – Sok szervezést és pénzt igényel, a folyamat nagyon komplikált, és semmi garancia nincs rá, hogy eleget tesznek a javaslatnak (…) Ha a szabályok betartása még a Greenpeace számára is nehézségeket okozott, alulról szerveződő civilszervezetek számára szinte lehetetlen.”
Mindezek ellenére a közvetlen demokrácia pártján állók optimisták a kezdeményezéssel kapcsolatban. “Nem gondolom, hogy túl nehezek lennének a szabályok. Persze vannak komoly követelmények, de ezek nyilvánvalóan a visszaélések megakadályozására szolgálnak” – vélekedett Ulrike Guérot, a European Council on Foreign Relations munkatársa.
Ó Riain is bizakodó. “Minden tagállamban van nemzeti eszperantó szövetség, ami előnyünkre válhat. Az eszperantóul beszélők világszintű hálózatára támaszkodhatunk. Ebből nagy dolog kerekedhet!” – lelkendezett a férfi, aki többek között már Reinhard Selten német közgazdasági Nobel-díjas aláírását is megszerezte kezdeményezéséhez.
