Pénteki programajánló: tetőkoncert, tánc és ünnep

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Wolf Kati és Takács Nikolas az Árkád Plázs vendégeiként lépnek fel pénteken este, míg a Régi Zsinagógában a Duna Táncműhely Himnusz című előadása látható, ami a tánc és ünnep kapcsolatát járja körül.

Baba-mama klubba várják az anyukákat és a kicsiket 10 órára az Alsóvárosi Kultúrházba. Minden pénteken 10 és 11 óra között Vargáné Bögi Veronika vezeti a foglalkozásokat.

Pénteken 17 órakor ismét kifut a Mesebárka. A Danuvia sétahajón a Csiga Duó interaktív gyermekkoncertjére várják a családokat. Zenés kalandozás „Csabigával” és társával, valamint a gyerekek aktív közreműködésével. Az előadás alatt a gyerekek folyamatosan részt vesznek a műsorban, együtt énekelnek, közösen zenélnek és táncolnak a művészekkel. Titkos köszönést tanulnak, találós kérdésekre keresik a választ, ellátogatnak az Állatkertbe és utaznak a Csigavonaton is. Megtudhatják, hogy miért is jó a forró csoki, és hogy hány irányból fújhat a szél. A kellemes egy órás hajókázást 30-40 perces gyerekműsor színesíti, biztosítva az egész család gondtalan kikapcsolódását. A hajó a program teljes ideje alatt úton van, déli irányba indul el le egészen a Boszorkány-szigetig, majd a megfordul és felmegy a Tiszán és a Bertalan-hídon túl visszafordul. A program elején lehetőség van a hajó két szintjét bejárni, ismerkedni a fedélzettel, nézni a folyó két partján látható nevezetességeket, majd az indulás után 15-20 perccel elkezdődik a gyerekműsor a hajó földszintjén.

http://www.youtube.com/watch?v=Hd2pMD6oSOU&feature=player_embedded

Wolf Kati 18.30-kor lép fel az Árkád Plázson. Az ismert világslágerek és az X-Faktorban előadott dalai mellett a népszerű énekesnő hamarosan megjelenő vadonatúj lemezének szerzeményeiből is ízelítőt ad. Kísérő zenekarában Magyarország legjobb koncertzenészeit hallhatjuk játszani. Amit mindenképp szeretné, ha megtudnának róla: „Nagyon fontosnak tartom, hogy egyre több minőségi zene/műsor legyen itthon, éledjen fel az élő zenélés, akár egy szál hangszerről van szó, akár big bandről; szerintem a közönség harap a jóra, csak adni kell nekik! A gagyi zenére nagyon pipa vagyok és ez nem stílusfüggő”.

Az énekesnőt Takács Nikolas követi a színpadon. Nikolas mindössze 19 éves volt, amikor a világhírű jazzdobossal, Jávori Vilmossal együtt zenélhetett. Ezt követően a magyar jazzélet más kiemelkedő alakjaival is lehetősége volt együtt zenélni, többek közt Babos Gyulával, Tony Lakatossal, Emilióval, Charlie-val, Solti Jánossal és még sok méltán híres művésszel. 2010-ben elindult az X-Faktor versenyen, hogy az egész ország megismerhesse őt. Nikolas egészen a nagydöntőig vitte, ahol a 2. hely lett az övé. Nikolas számára megvalósult az az álom, amit megálmodott magának. Az lett, amit mindig is szeretett volna csinálni és amihez ért: Énekes.

„Rosszul tákolt hordók vagyunk” – a Délikert Napsugár Táncegyüttes és a Möndörgő Néptáncegyüttes közös műsora 19 órakor kezdődik az IH Rendezvényközpontban. Ha néptánc előadásról van szó, leginkább a vidámság, a mulatozás, bolondozó felnőttek mókázása jut eszünkbe. A műsor szerkesztése alatt pontosan ez a fajta érzés hatotta át az alkotókat. Valahogyan így születhetett meg, a ,,Rosszul tákolt hordók vagyunk” című néptánc produkció. Ebben a társulatban bizonyításra kerül, hogy a jóféle bolondság, legalább annyira természete a fiatalnak, mint éppen az öregnek. Az évek, azok lehet hogy eltelnek, de a táncos ember vére vízzé nem válik biz’a. Tudni való ugyanis, az a kivételt képező nagy bölcsesség, hogy ,,Mi emberek, valamennyien rosszul tákolt hordók vagyunk, s a józanság bora széjjelvetne bennünket, ha szüntelen kegyes istenfélelemben forrna.”
A nézők gyimesi, magyarpalatkai, magyarszentbenedeki, válaszúti-bonchidai, felcsíki és sóvidéki táncokat fognak látni, amelyek Diószegi László, László Zsolt és Ildikó, Bertók Csaba és Katalin, valamint Simoncsics Pál kiváló koreográfiái.

A Duna Táncműhely Himnusz című előadása a tánc és ünnep kapcsolatát járja körül 19.30-tól a Régi Zsinagógában. A tánc jelen tud lenni bármilyen érzésünk nyomában, félelmeink szűkölő terében, mindennapjaink artikulált és artikulálatlan mozdulataiban. Igazi megjelenési formája azonban az öröm, s ez fordítva is igaz: öröm a tánc kezdete. Schiller ódaként értelmezte az örömöt, s az ódáról tudható még az is, hogy ünnepi műfaj, amelynek különösen vallásos formája a himnusz. Amikor még az ünnep jelenlétet követelt, vagyis nemcsak a ruha vált ünnepivé, hanem maguk a résztvevők is; amikor az emlékezés még nem merült ki egy régmúltra fókuszáló aktusban, közhelyszerű beszédben, hanem rituális- szertartásos eljárások révén tárgyának elevenjéig hatolt, valósággal megjelenítette azt, akkor az ünnep és a tánc még egymásnak voltak rendelve, még egymást feltételezték.
A Himnusz című előadás két egyenrangú pillére a zene és a tánc: egyfelől a kortárs zenét és Erkel Ferenc korának zenei világát, másfelől pedig a néptáncot és a kortárs táncot ötvözi. Juhász Zsolt rendező-koreográfus ezúttal külsős művészekkel is dolgozik, Lázár Eszter a Pécsi Balett szólistája volt, Baranyai Balázs a kortárs tánc világából érkezik, ifj. Zsuráfszky Zoltán az Állami Népi Együttes szólistája, Vida Gábor a Közép-Európa Táncszínházban vált ismertté, míg a Duna Táncműhelyből Bodor Ildikó és Bonifert Katalin lépnek színpadra.

A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az iszeged.hu.

Előző sztori

Lézer a szemnek – interjú a Corvin-lánccal kitüntetett Bor Zsolttal

Következő sztori

A pedagógusokat köszöntötte az SZTE vezetése + FOTÓK

Legutóbbi hasonló cikkek