Közélet

Nem csak a szegedi Tisza-part szemetes… + FOTÓK

Nem csak a szegedi Tisza-part szemetes… + FOTÓK

2012. május 10., csütörtök
Nem csak a szegedi Tisza-part szemetes… + FOTÓK

A madarak és fák világnapja alkalmából több szegedi cég (Business Lift LKft., DURE Assistance, Négy Griff haditorna csoport) szemétgyűjtési akció szervezett a Belvárosi híd és a vasúti hídfő közötti, kb. 1,5 kilométeres szakaszon.

A természeten úgy tudunk segíteni, ha eltüntetjük a szemetet, vallja Lele János, az akciót meghirdető egyik cég nevében. A Tisza-part újszegedi oldala kevésbé frekventált, viszont akik errefele szoktak piknikezni, horgászni vagy egyszerűen csak pihenni, azok látják, hogy az itt bulizó fiatalok nagyon sok szemetet hagynak maguk után. Erre a partszakaszra már kisebb figyelem irányul, mint a szegedi oldal frekventáltabb részeire. Ebből a megfontolásból, meg a világnaphoz kötődve, Lele úr megkereste a városgazdálkodási kht.-t, besegítenének-e az akcióba. Nagy örömére partnerként jelentkezett a cég, s a lelkes szemétgyűjtő csapat rendelkezésére bocsátott egy konténert, s vállalta az összegyűjtött szemét elszállítását is. Rengeteg eldobált műanyag flakont, üveget, sörös dobozt rejt a Tisza-part újszegedi oldala, sőt arról is megbizonyosodtunk, hogy lakásfelújításból kikerült linóleum darabok, elhasznált szőnyegek, rongyok, sőt háztartási hulladék is megbújik a bokrok alján. A vasúti hídfőtől a Belvárosi hídig egy kis sétánynak is nevezhető ösvény kanyarog, amelynek mentén tűzrakó helyek találhatók. A fiatalok nagy előszeretettel hétvégenként használják ezeket a helyeket, sütnek, főznek, iszogatnak, a jelenlétük nyomot hagy.

Mivel a parton nincsenek kihelyezett hulladékgyűjtő edények, kukák, a fiatalok egyet tehetnek: vagy összegyűjtik a maguk után hagyott szemetet,t vagy egyszerűen eldobják. Ez utóbbi, mint láttuk is, egyszerűbb és gyakoribb. Nyilván pénz kérdése az egész, de ha azt akarjuk, hogy itt se legyenek szeméthegyek, mielőbb meg kellene szervezni a parton keletkezett hulladék begyűjtését és elszállítását. Lele úr az akcióra meghívott cégek részéről megnyilvánuló érdektelenséget is szóvá tette. Magyarán, nem tolongtak az önkéntesek. Ott jártunkkor mindössze 4 lelkes fiatal aktivista szüretelt, de állítólag 5 óra után, a munkaidő leteltével még néhányan jelezték biztos jövetelüket. János szerint az sem gond, ha nem jönnek, ő már mérges sem lesz emiatt, hiszen – ahogy fogalmazott --, úgyis mindenki a saját lelkiismeretével számol majd el. Az érdektelenség, sajnos, nemcsak az ilyen esetekben nyilvánul meg, hanem – ami sokkal elkeserítőbb -- az üzleti életben is. Azt nem tudják, hogy a Laposig sikerül-e eljutniuk ma, de azt szeretnénk, ha estig legalább a konténert sikerülne megtölteniük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.