Labdarúgás: egy FK-gól és más semmi + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem brillírozott az FK 1899 Szeged a Zákányszék ellen, de egy korai gól éppen elegendőnek bizonyult a három pont megszerzéséhez.

Sajnálatos módon technikai malőrrel kezdődött a kék-feketék szombat délutánja, az ificsapat igazolása ugyanis nem került elő a kezdésig, így játék nélkül lesz a 3 pont a vendégeké. A Kaiser-legények pedig szép sorozatban voltak, utolsó három meccsüket behúzták. Kár érte.

Hüvös mester a felnőtt meccs előtt arra hívta fel az FK-s fiatalok figyelmét, hogy vélhetően a Zákányszék ellen sok lehetőségük lesz, próbáljanak abból minél többet kihasználni, találják meg a góllövőcipőt. És lám-Lahm (…), úgy tűnt, hallgatnak is az FK-csikók „Gabibára”. A 6. percben egy szép bal oldali akció végén Kálmán tette középre a labdát, Stefkovics átlépte, a befelé húzó Szalai pedig erőszakosan közelről a hálóba pofozta azt, 1-0.

És aztán… aztán nem igazán tud a tudósító érdemleges eseményekről beszámolni. Volt egy pár kimaradt helyzet mind a hazai, mind a vendégoldalon, lehetett volna a végeredmény akár 5-2 is. A vendégek kihagyták, illetve a magabiztos Brunczvik kifogta valamirevaló két helyzetüket, a hazaiak pedig nem tudtak összpontosítani, nem tudtak felpörögni a második félidőben sem, és a jól védő vendégkapus eszén senki sem tudott túljárni. Valahogy úgy nézett ki, a Zákányszék ennyit tud, az FK pedig ennyit akar. Behúzta a Szeged a kötelezőt, de ez a produktum kevés lesz a bajnokság hátralévő szakaszában. Reméljük, a hátralévő öt meccsre még tud frissíteni a kék-fekete legénység, mert arra bizony szükség lesz a dobogóhoz…

A megyei II. osztály 29. fordulójában:

FK 1899 Szeged – Zákányszék KSK 1-0 (1-0). Szeged, Felső Tisza parti stadion műfüves pálya, 100 néző, vezette: Bán.
FK 1899 Szeged: Brunczvik – Herczeg (Holecska 46′), Gonda, Turján, Nagy V., Szalai, Klippel (Murányi 70′), Imre Z., Kálmán L. (Burzon 80′), Csuka, Stefkovics (Ács S. 46′). Edző: Hüvös Gábor.
Zákányszék: Fodor – Seress, Tanács, Bozsity (Márki 65′), Jójárt, Czakó, Honti, Farkas, Erdélyi (Beer 80′), Szűcs, Papp. Edző: Szabó Zsolt.
Gólszerző: Szalai
Sárga lap: Bozsity
Jók: Brunczvik, Imre Z., Kálmán L., illetve Tanács, Bozsity, Honti, Szűcs

Hüvös Gábor: “Győzelem és más semmi…”

Szabó Zsolt: “Az élcsapat otthonában sikerült gólhelyzeteket kialakítanunk. Ahhoz képest, ahol állunk a tabellán, ez a csapat odaadását dicséri. Döntetlenszagú meccsen szenvedtünk vereséget.”

Ifjúsági mérkőzés:
SZEOL-FK 1899 Szeged – Zákányszék: elmaradt

Default thumbnail
Előző sztori

Az írásbeli vizsgák utolsó hete következik

Default thumbnail
Következő sztori

Székely László díszlettervező Dömötör-életműdíjas

Legutóbbi hasonló cikkek