Írjon nekünk

Kultúra

Biciklievolúció a múzeumban + VIDEÓ, FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Biciklisáv szeli ketté a Kultúrpalotát: harminchat veterán kerékpár szemlélteti százötven év biciklis múltját. Több szempontból rendhagyó kiállításként mutatta be a “Biciklik gurulnak nyáron…” címet viselő tárlatot Fogas Ottó, a Móra-múzeum igazgatója pénteken délután.

A Pópity Dániel által rendezett tárlat a múzeum mindkét szintjére állított bicikliket. Magyarországon a bevett szokás az, hogy a múzeumok egymásnak kölcsönzik anyagaikat, most a kiállított tárgyak több mint 95 százaléka magángyűjtőktől származik – tudtuk meg az igazgatótól.

Kálnoki-Gyöngyössy Márton egyetemi docens, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója, a Megyei Múzeumok Igazgatóságai Szövetségének elnöke elmondta, példaértékű a magángyűjteményekből szervezett kiállítás, és ez egyben újfajta missziót is jelent a múzeumok számára, hiszen a magángyűjtemények darabjai talán soha nem lesznek láthatóak, ha egy-egy kulturális intézmény nem ad rá lehetőséget. Az elnök azt is hozzátette, jóval nehezebb ilyen tárlatot létrehozni, de megéri a fáradságos munkát.

A megnyitón köszöntőt mondott a tárlat ötletgazdája, Török József (Jacky) is. “Régi vágyam volt egy ilyen kiállítás, a Jóistennek köszönhető, hogy megcsinálhattuk” – mondta a nagy kerékpárbarát. Az öreg kerékpáros baráti társaság nevében Szabó Lajos mondott köszönetet Jacky bácsinak.

A megnyitó végén Oláh Tamás és Oláh Sándor triálosok mutatták meg, mit is tud egy kétkerekű…

Metszet

Az ide látogatók metszetet kaphatnak a kerékpár fejlődéséből, a tárlat rendezőelve a rendeltetés volt: egyéni közlekedés, sport- és szállítási célzatú használat – mondta el Varsa Endre mérnök, veteránkerékpár-gyűjtő. Hozzátette: a megnyitón hangszerként is megállta helyét a bicikli – ugyanis Siklósi Gábor, a Zeneművészeti Kar főiskolai docense és Dinnyés Ádám ütőhangszeres hallgató egy veterán darabon dobos produkciót adtak elő. A gyűjtő szólt a kétkerekű fejlődéséről is, talán nem mindenki tudja, hogy nem a nagy kerékkel ellátott, úgynevezett velocipéd a mai kétkerekű őse, az csupán a biciklifejlődés “vadhajtása”, második generációja volt, mikor a sebesség növelése érdekében alkalmaztak nagyobb első kereket. Ez Magyarországon 1871-ben jelent meg, és az 1890-es évekig volt használatban. A gyártók és tervezők számos más irányú fejlesztéssel próbálkoztak, például azért, hogy minél könnyebb legyen a gép, még bambuszból is gyártottak vázat, egy ilyen darab is megcsodálható a tárlaton. Kuriózumot jelent egy Csepel kézi, egyedi gyártású, 1958-ban készített kétkerekű is, amely részt vett az abban az évben rendezett egyiptomi körversenyen – a maga korában világszínvonalú volt, alkatrészei túlnyomó része csepeli gyártmányú.

Sok más mellett látható egy 1860-as öntöttvas velocipéd, a „Csontrázó”, valamint a híres versenykerékpáros, Mark Cavendish Tour de France-on használt gépe is, de nem maradnak el a múlt század retro bringái sem, magyar, francia, holland, olasz és német gépekkel is megismerkedhetünk. A biciklik mellett kerékpáros alkatrészeket, ereklyéket is találunk, így például magyar, német, olasz, angol és indiai kerékpár-márkajelzéseket, múlt századi katalógusokat, használati útmutatókat, különleges csengőket, lámpákat, érmeket, valamint versenykerékpáros fejvédőt és mezt.

A tárlat június 24-ig látható.


Kommentek

Kultúra

Rékasi Károllyal jubilál a Dóm Művészeti Szalon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szerelmem Erdély című önálló estjével tér vissza Szegedre Rékasi Károly.

Tovább olvasom

Kultúra

Hangos Bibliát olvashat ön is – 1600 önkéntes segítségével készül el a Szentírás hangoskönyv változata

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kézzel írott Biblia után Hangos Biblia felvételét folytatja a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia.

Tovább olvasom

Hírzóna

Érdekes fotótárlat nyílik a Rektori Hivatalban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

A kiállítás május 17-ig látogatható.

Tovább olvasom

Aktuál