/

Az áramot is lopták a betörők

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A betörés után negyed órával egy közúti ellenőrzésen bukott meg három dorozsmai férfi, akikről kiderült, hogy még az áramot is szabálytalanul vételezik – áll a Csongrád Megyei rendőr-főkapitányság sajtóközleményében.

Kedden éjszaka a Vándor utcában vontak intézkedés alá a Szegedi Rendőrkapitányság járőrei egy személygépkocsit, melyben szalagfűrészt, rézkábeleket és hosszabbítót is találtak. A rendőrök kérdőre vonták a sofőrt és két utasát, akik először azt mondták, hogy lomtalanításból származnak a tárgyak, majd a további kérdésekre már egymásnak ellentmondó válaszokat adtak. Mivel felmerült, hogy a náluk talált dolgok bűncselekményből származnak, ezért előállították őket a Szegedi Rendőrkapitányságra.
A nyomozás során ki is derült, hogy nem csalt a rendőrök szimata, ugyanis megállapították, hogy a közúti ellenőrzés előtt nem sokkal az Alpári Gyula utca egyik ingatlanába törtek be, és onnan vitték magukkal a tárgyakat.

A 31, 28 és 26 éves helybeli férfi lakásán a kihallgatásukat követően házkutatást tartottak a rendőrök, ahol újabb bűncselekményre bukkantak. Kiderült ugyanis, hogy a házban engedély nélkül, házilag barkácsolt módszerrel vételezték az áramot, ezért a rendőrség értesítette az áramszolgáltató munkatársait is. Ők megállapították, hogy nemcsak abba az ingatlanba, hanem további szomszédos lakásokba is engedély nélkül, szakszerűtlenül kötötték be az elektromos áramot, ráadásul életveszélyes módszereket is alkalmaztak, ezért azokat eltávolították.
A Szegedi Rendőrkapitányság mindkét ügyben lopás bűntette megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Mindhárom férfit őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat – olvasható a közleményben.

Default thumbnail
Előző sztori

Labdarúgás: kontrajátékra készül a HFC Gyulán

Következő sztori

Készpénzt, laptopot lopott + FOTÓ

Legutóbbi hasonló cikkek