Közélet

A szabadvízi fürdőzés veszélyeire figyelmeztet a rendőrség

A szabadvízi fürdőzés veszélyeire figyelmeztet a rendőrség

2012. május 31., csütörtök
A szabadvízi fürdőzés veszélyeire figyelmeztet a rendőrség

A strandszezon kezdetével a dunai fürdőzés veszélyeire és a vízi balesetek megelőzésére hívta fel a figyelmet a rendőrség a Duna budapesti szakaszán, egy hajón tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, hangsúlyozva, hogy évente csaknem ötven ember fullad a folyóba.

Barnácz István

, a Dunai Vízi Rendészeti Kapitányság vezetője azt mondta: a rendőri jelenlétnek és a tájékoztatásoknak köszönhetően a dunai halálos balestek száma csökkenő tendenciát mutat, tavaly 47 ember fulladt a Dunába, míg 2010-ben 51 holttestet kellett kiemelniük. Az idén 19 ember lelte halálát a Dunában. A legtöbb halálos baleset - 140 - 1992-ben történt a Duna magyarországi szakaszán. A rendőrségi adatok szerint évente mintegy kétszázan fulladnak tavakba, folyókba. Az alezredes megjegyezte, hogy a kánikulában egyre gyakrabban fürdőznek az emberek tiltott helyeken, ezért a nyári szezonban a vízirendőrök megerősített szolgálatot látnak el. A Dunán a fővárosi térségben és Mohácsnál egy-egy mentőhajó áll állandó készültségben, és a különböző feladatok függvényében több jármű is szolgálatot teljesít a folyószakaszon. A kapitányságvezető közlése szerint évente több ezer esetben intézkednek, mintegy ezer alkalommal kell bírságot kiszabniuk vagy feljelentést tenniük, és minden évben csaknem száz embert mentenek ki a vízből a Duna 417 folyamkilométernyi szakaszán. Barnácz István felhívta a figyelmet arra, hogy a Duna fővárosi szakaszán egyetlen kijelölt fürdőhely sincs, és az új rendelkezések szerint tiltott fürdőzésért 5000-től 50 ezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújthatják őket. Január elsejével a hajózási szabályok is változtak, így Szentendrénél a motoros vízi eszközök (jet-ski) használatát megtiltották, a csónakokban, kishajókon már nem a 16, hanem a 14 éven aluliak és az úszni nem tudók számára kötelező a mentőmellény használata. Az alezredes közölte: tilos fürdeni hajóútban, kikötők, hajóállomások, vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák területén, valamint éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízfelület meg van világítva, és legfeljebb a mély víz határáig. Az úszóeszközök (vízibicikli, gumimatrac és más, felfújható eszköz) használata szintén fürdésnek minősül, így ezek használatára is a fürdés szabályai vonatkoznak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.