Egészség

Életmentő verseny Szegeden

Életmentő verseny Szegeden

2012. április 16., hétfő
Életmentő verseny Szegeden

A múlt héten került megrendezésre a Felmenő Rendszerű Elsősegélynyújtó Verseny Szeged Területi fordulója.Az elmúlt évhez hasonlóan idén is az SZKTT Eötvös József Egységes Gimnázium adott otthont a versenynek.

A délután folyamán 6 általános iskolai gyermek kategóriás, 5 középiskolás ifjúsági kategóriás és 2 felnőtt csapat mérte össze tudását. A csapatoknak 8 állomásos körpályán kellett végigmenniük, ahol különböző elméleti és gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk. A négy gyakorlati állomáson volt kémia órai baleset, felelőtlen áramütés, marószer okozta sérülés, gázolás és egy osztálybuli sérültjein is segíteniük kellett. Ezen kívül egy elsősegélynyújtó és egy vöröskeresztes tesztes állomás. A szituációknál a csapatok találkoztak klinikai halottal, marószer okozta sérüléssel az alkaron, koponyaalapi töréssel, medencetöréssel, aggódóval, pánikolóval, részeggel, alkaron artériás vérzéssel, üvegszilánkkal a vállban, valamint forrázással az arcon. Emellett kettő pihentető állomás biztosította, hogy a csapatok felkészüljenek testileg és lelkileg a következő feladatra. A zsűri elnöke ismét

Cserjés Andrea

orvos-igazgatóhelyettes asszony volt, aki a megfelelő rutinnal és szakszerűen látta el ezt a feladatot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.