Babakötvények: az állam kezeli a számlákat

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kereskedelmi bankok helyett az állam fogja kezelni a babakötvényeket és a Start-számlákat, amire külön kötvénytípust alapítanak – írta szombati számában a Magyar Nemzet.

A napilap közlése szerint a Magyar Közlönyben már megjelent, hogy a nemzeti fejlesztési miniszternek április 10-ig törvénymódosítást kell kezdeményeznie: a szóban forgó értékpapírszámlákat a jövőben a Magyar Államkincstár vezethesse. A lap szerint az új törvény nem nyúlna a már futó számlákhoz, vagyis nem “államosítja” a rendszert, csupán arról rendelkezik, hogy az új kedvezményezettek javára nyitott számlákat már kizárólag az állam kezelhesse.

Előző sztori

Világjogi kezdeményezés indul Magyarországról

Következő sztori

Milliárdoktól esnek el az állami egyetemek